2014. június 04., szerda 11:50

Magos István, Somogyi Ottó egy héttel a SportFest előtt

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Magos István az 1990-es évek egyik legsikeresebb magyar versenyzője volt.
Szinte a semmiből tűnt fel, erőemelő alapokról indulva tért át a testépítésre, ahol három magyar bajnoki címet szerzett, illetőleg E.B. 3, E.B. 4, és V.B. 6. helyezéseket ért el, az I.F.B.B. szövetségnél.
Ezek után családi és egyéb okok miatt visszavonult.
Közel 20 év kihagyás után most úgy döntött, visszatér, már a masters kategóriában, 40 év felett, 80 kg alatt próbál szerencsét a SportFesten.


Pisti mindig az arányairól volt híres, ez szerencsére 20 év távlatában sem változott, a felépítésében most is nehéz lenne hibát találni.

Pisti méreteiben, illetőleg kidolgozásában egész jó, és még van egy hete a finom hangolásra.
A pózolása még kicsit darabos, de szerintem némi gyakorlás után gyorsan ráfog érezni, lassan előjönnek a rég bevésett mozdulatok.

Első versenyén Pisti még nyilván nem fogja elérni egykori csúcsformáját, de szerintem közel lehet hozzá, ha az utolsó hét jól sikerül.

Pisti a tavaszi szezonra még egy V.B-on való indulást is tervez, de ez a mutatott forma függvénye lesz nála.
Somogyi Ottó szintén masters kategóriában indul, de ő a 60 év feletti kategóriában
.
Ottó egy igazi örökifjú, több mint 40 év után is változatlan lelkesedéssel végzi az edzéseit.
Sajnos rajta kívül szinte nincs aktív testépítő 60 év felett, így kénytelen az 50 év felettiekkel együtt indulni.

Ottó igazi sportember, lelkesedése, a sport iránti szeretete példa értékű.
Remélem, mind a két versenyzőmnek jól sikerül a forma időzítés, és képességeiknek megfelelő helyen végeznek ezen a rangos versenyen.
Vida Zoltán
Megjelent: 1389 alkalommal