2014. június 21., szombat 22:10

Magyar sikerek az I.B.F.F. V.B.-on!

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Már szinte megszokott, minden világversenyen jól szerepelnek a magyar versenyzők.
Szerencsére a sorozat Kuperben sem szakadt meg, szép sikereket értek el a versenyzők.
Magyar vonatkozású eredmények:
Palecian Judit megszerezte az idényben a 3. világbajnoki címét, ezúttal a Miss Fitness 40 év feletti kategóriában diadalmaskodott.

Gróf Brigi szintén nyert a Miss Figure 40 év feletti kategóriában, és később az abszolút világbajnoki címet is besöpörte.

Jasztrab Kata Miss Fitness Modell kategóriában második helyezést ért el.

Román Tibor előbb a masters 50 év feletti kategóriában szerzett 3. helyet, majd a nyílt testépítésben is harmadik helyezést ért el, a 179 cm alatti kategóriában.

Magos István 18 év kihagyás után tért vissza, remekül szerepelt, masters 50 év alatt 5. nyílt testépítésben 172 cm alatt 6. lett, ami első nekifutásra remeknek mondható.
Botiz Szása 172 cm alatt hetedik helyezést ért el, ami egy világbajnokságon szép eredmény.
A magyar versenyzők a világ legjobbjai, szövetségektől függetlenül a magyar versenyzők a világ elitjéhez tartoznak, ahol megjelenünk, ott áltálában el is nyerjük a legeredményesebb csapat címét.
Gratulálok a magyar versenyzőknek, elnézést ha kihagytam valakit, hozzám csak ezek az információk jutottak el a csapattal kapcsolatban.
További képek, részletes beszámoló hamarosan.
Vida Zoltán
Megjelent: 317 alkalommal