2014. szeptember 21., vasárnap 13:25

Felkészülés az őszi idényre: Fister András

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Andris sikeresen túl tette magát a Dézsi szereplésen, ahol 7. helyezést ért el a nagyon erős felnőtt mezőnyben.
Andris a Bodysport előtt még egy színpadpróbát tervez, valószínűleg a Herkules Kupán fog indulni, október 4.-én.
Ez után már a Bodysport Kupa következik, ahol a 21 év alatti mezőnyben szeretne nyerni, erre a versenyre már legalább 90%-os formát szeretne hozni.

A Dézsi verseny nem sikerült jól, nem tudta kihozni magából a maximumot, első sorban a rossz kategória választás miatt.
Itt nem a 90, hanem a 80 kg-ra gondolok.

Andris kétségbesetten próbálta lenyomni a súlyát, a verseny előtti nap nem evett, és nem ivott szinte semmit.
Aztán reggel, a mérlegelésnél kiderült, hogy ennek ellenére esélytelen hozni a súlyát, még mindig 8.3.5 kiló volt, így elkezdett tölteni, de sajnos az előző napi leürítés miatt már inkább csak vizesedett.

Így nem tudta azt a formát hozni, ami reálisan kijöhetett volna, ha eleve a 90 kg-ra készül.
Ez már a múlt, tanulságnak jó lesz, a többi soron következő verseny, amin indul, nem súlycsoportos, tehát csak a maximális forma elérésére fog törekedni, a súly nem számít.

Andris most jobb formában van, mint 1 hete a versenyen, kerekebb, és legalább olyan száraz, mint a versenyen volt.
Andris arányai sokat javultak, méreteiben is sokat nőtt, a kidolgozással pedig nem szokott gond lenni, a nagy versenyekre mindig nagyon száraz szokott lenni.

Andris nagyon fiatal, 17 éves, még nem kialakult személyiség, hajlamos kapkodni, erre remek példa a Dézsi verseny.
Szerintem idén komoly nemzetközi eredményeket érhet el, a minden adottsága megvan hozzá, a kérdés csak az, sikerül e kihoznia magából azt, ami benne rejlik.
Andris felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 259 alkalommal