2014. november 22., szombat 20:12

Felkészülés az N.A.C. Universumra: Ormándi Csaba

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Csaba több mint 10 év kihagyás után sikerrel tért vissza a magyar élmezőnybe.
A neheze azonban még most következik, a nemzetközi mezőnyben való megmérettetés.
Csaba nem tréfál, egyből az egyik legerősebb szövetségnél, az N.A.C-nál méretteti meg magát.

Csaba az N.A.C. Universumon a 179 cm feletti testépítő kategóriában indul, ahol általában 20-35 versenyző szokott indulni.
Vagyis ez lesz a legnehezebb versenye, de a mutatott formája is itt lesz a legjobb.

Csaba jelenleg 99 kiló, ami nem túl sok a 181 cm-es magasságához képest.
Csaba versenysúlyát 95 kg körül tippelem, ami csak akkor lehet megfelelő, ha borotva éles formát hoz.

Csaba szemből már egész jó, főleg felül, a két hát pózban azonban még élesednie kell, és a lábai kidolgozásán is van még mit javítani.
A hátra lévő egy hét erre elég lehet, de ehhez nagyon kell hajráznia, mert az idő már nagyon kevés.

Csaba nagyon szeretne döntős helyezést elérni, ha ez sikerülne ennyi kihagyás után, ez nagyon nagy dolog lenne.
Az ellenfelei méretben nagyobbak lesznek nála, egyedüli fegyvere velük szemben a jobb kidolgozás lehet.

Felül már szinte kész, a nagy kérdés az, meg tudja e tartani felül az izomtömegét úgy, hogy közben alul beszárad.
Ez még ebben az idényben eddig egyik versenyen sem sikerült tökéletesen, talán majd most fog, mikor a legjobban kell.
A csúcsformát Csaba erre a versenyre időzítette, az egész felkészülést úgy rakta össze, hogy ez a verseny legyen a csúcspont.
Ha sikerül a forma időzítés, akkor Csabának sikerülhet a döntőbe jutás.
Reméljük, így lesz.
Vida Zoltán
Megjelent: 1218 alkalommal