2015. február 01., vasárnap 21:03

Mi lehet Major Zsolt sikereinek titka?

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ezt egy sportolókkal kapcsolatos könyv számára kell megfogalmaznom, de úgy döntöttem, a cikket felteszem a saját oldalaimra is.
Zsolti 2007-ben került hozzám, akkor még 68 kg volt a testsúlya, és a felépítése sem volt hibátlan.
Első közös versenyünkön, a Superbodyn, szerintem bírói tévedés miatt nem került az első hat közé.
Aztán eltelt fél év, és Zsolti második lett a Bodysport Kupán, majd élete első nemzetközi versenyén 5. helyezést ért el a WABBA Európa bajnokságon.
Zsolti 2007-ben, a Bodysport Kupa előtt

Pedig ekkor még nem volt szponzora, én segítettem a felkészülését.
És meglepő módon volt munkahelye is, ahol nap mint nap dolgozott.
Hogyan lehetett képes megtenni az első lépéseket a siker felé?
Edzéssel, kitartással, hittel, akarattal.
Zsolt 2012-ben, az alapozásnál

Ezeken kívül semmije sem volt, de ez számít a legtöbbet, ezek segítségével tudott a jó versenyzők közül az élvonalbeli versenyzők közé kerülni.
Aztán mikor az első sikereit elérte, a Power Track cég mellé állt, és támogatja azóta is Zsolti felkészülését.
Azt gondolhatnánk, innentől sokkal könnyebb lett a felkészülése, ami részben igaz, de csak részben, mert a szponzort nem csak kell megszerezni, de meg is kell tartani, tehát jobb eredményekre volt szükség.
Zsolti 2008-ban 3. lett az NAC Universumon, majd 2009-ben 2. 2010-ben pedig első.
Zsolt 2013-ban, 2 héttel az NAC Universum előtt

Innentől már több más cég is szponzorálta a felkészülését, és a meglévő szponzorai sem hátráltak ki mögüle.
Mindig igyekezett megfelelni a szponzorai elvárásainak, és tudott nemet mondani rövid távon jobbnak tűnő ajánlatokra, mindig betartotta az aktuális szerződéseit, vagyis mindig kiszámíthatóan, és tisztességesen viselkedett.
Vagyis a kezdeteknél az edzés, a kitartás, a hit, az akarat, a csúcson pedig a szavahihetőség, kiszámíthatóság, korrektség járult hozzá a sikereihez.
Zsolt 2014-ben, az alapozás végén

Sokan emlegetik, az élsport lemondással jár.
Ez szerintem nem így van, az igazi sportoló akkor boldogtalan, ha nem csinálhatja azt, amit szeret, és ez akkor is így van, ha egy másik úton sok pénzt kereshetne.
És még van egy nagyon lényeges tényező, Zsolti felkészülése mentes minden őrültségtől, 2007 óta semmilyen sérülése nem volt, pedig már 5 éve szerepel az elitben, az amatőr élmezőnyben.
Ez is nagyon fontos, a sportoló elszánt, de nem őrült.
Az őrültek, ha oda is érnek a csúcsra, csak nagyon rövid ideig tudnak ott is maradni, általában sérülések, vagy egyéb egészségügyi okok miatt hamar kénytelenek feladni nagy terveiket.
Tehát a siker titka a következő: a kezdeteknél az edzés, a kitartás, a hit, az elszántság, a csúcson pedig a szavahihetőség, kiszámíthatóság, korrektség, ilyen egyszerű, de csak nagyon kevesen képesek rá.
Vida Zoltán
Megjelent: 1076 alkalommal