2015. február 15., vasárnap 21:38

Bogáti Árpád felkészül a tavaszi idényre

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Több év néma csend után, a csornai Body Aréna szakirányítója Bogáti Árpád az elmúlt év őszén visszatért a színpadra, ezúttal már masters versenyzőként (43!), és mondhatni komoly fizikumot mutatott fel.
Távollétének oka: építkezett, és minden pénzét, energiáját, idejét e nem éppenséggel olcsó „mulatságba” fektette.
Tehát igazolt távolléte érthető és elfogadható.

Árpi az őszi idényben több nemzeti és nemzetközi versenyt is megnyert, vagy a dobogó valamelyik fokán végzett.
A Mumbaiban megrendezett WBPF világbajnokságon kőfalba ütközött, hiszen ellenfelei közül nem kevesebb mint négy világbajnokkal nézett farkasszemet.
Főleg a tájföldi mini kolosszusok okoztak neki komoly fejfájást, és aki jártas a műfajban tudja, hogy ezek a távol keleti fiúk bizony szélesebbek mint a vertikális méretük.

Árpi egy brutális csatmezőzőn találta magát, és sajnos kicsúszott az ötös döntőből, de tisztességgel helyt állt ebben a gránitkemény mezőnyben.
Rávettem, ha már lendületbe jött, ne hagyja ki a tavaszi idényt, és ő szófogadó unokaöcs lévén hajlott a nagybátya intelmére
.
A tőle megszokott vasszigorral, fegyelemmel és alázattal vetette bele magát a tavaszi hajrába.
Még a vastagítási időszakban van, ő is akár csak a legtöbb versenytársa, majd márciustól kezdi el a formázást.

Tervezett versenyei: Bodysport Kupa, ahol remélhetőleg sikerül kvalifikálnia magát a lengyelországi NAC VB-re, a WBPF Magyar Bajnokság, és ha kijut a hollandiai Európa bajnokságra ott is meg szeretné méretni magát.
Versenypalettáján szerepel továbbá a Koperben megrendezendő IBFF vb, a Tropical & Baráth Gym Regionális Bajnokság és ami menetközben még adódik.

Árpi arányos testfelépítéssel, érett izomzattal rendelkezik, válla és melle kerek, sokat fejlődött a combhajlítója és a vádlija is.
Korrigálnia kell még a hátizom szélességén és sűrűségén a combfeszítők valamint hajlítók élességén.
Ha ez sikerül neki, keserű perceket okozhat ellenfeleinek a nagyobb megmérettetéseken is.
Vida Zolit idézve; „Ha Bogáti elkapja a fonalat, meggyőző formát produkál”.
Mi akik ismerjük Árpi hozzáállását, tudjuk róla, hogy nála a lelkiismereti tényezőn nem múlik, ő nem az a típusú sportoló aki elaprózza a felkészülést.
Minden más a sors kegyén múlik.

„múmia”
Megjelent: 1136 alkalommal