2015. február 26., csütörtök 22:19

Jasztrab Kata egy héttel az Arnold Classic előtt

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Kata nagyon becsületesen készült, és ez szerencsére látszik is a fizikumán.
Bő egy hete van az Arnold Classic-ig, de már most jobb formában van, mint egy évvel ez előtt.
Pedig a sors nem túl kegyes hozzá, sajnos nem olyan körülmények közt készül, ami ideálisnak mondható.

Remélem, az utolsó pillanatra minden megoldódik, és nem hiába végezte el ezt a rengeteg munkát.
Legyünk optimisták, hogy győz a józanész és minden rendben lesz.

Kata remek formában van, méreteiben, arányaiban, és definícióban is rengeteget javult.
Nem kellett hozzá semmi radikálist tenni, csak némi következetességre volt szükség.

Kata definíciója rengeteget javult, pedig még nem vettek lejjebb a szénhidrátot, és a folyadék bevitel is nagyon magas.
Ennek ellenére, az izomzata már most nagyon tagolt, a farizma halványan kereszt szálkás, a combjai is szépen élesednek, felül pedig szerintem már teljesen kész.

Az elkövetkező egy hétben inkább arra kell vigyázni, nehogy túl korán csúcsformába lendüljön, azt szeretnénk, ha a verseny napjára érné el a maximális formát.
Be kell vallanom, öröm volt vele dolgozni, nagyon fegyelmezett, nem nyafogós, céltudatos.
Van tartása, nem adja fel, még akkor sem, ha minden veszni látszik.
Nagyon remélem, bizonyítani fog, és méltó helyére kerül a versenyen.
Megérdemelné, mindent megtett érte, rengeteget áldozott rá minden téren.
Legjobb képességeim szerint segítek neki mindenben, hogy elérje, amire vágyik.
Kata indulás előtt még 2 edzővideót is készít, bele nézhetünk a felkészülése utolsó fázisába.
Sok sikert kívánok neki, a versenydobogón, és azon kívül is.
Vida Zoltán
Megjelent: 1125 alkalommal