2015. április 10., péntek 12:25

Fister András nyolc hét alapozás után

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Andrásnak kimondottan jól sikerült az alapozás.
Az alapozás nyolcadik hetében András 106 kg, még húsvét után is láthatólag jobb formában, mint 2 héttel ez előtt.
Ezt a nyolc hetet András nagyon keményen megnyomta, most durván 5 hétig kicsit lazább szintű edzéseket végez, majd ismét magasabb sebességi fokozatra kapcsol, jöhet az alapozás második fázisa.

Mindig mondom, nem lehet következmények nélkül folyamatosan mindig teljes erőbedobással edzeni, a szervezetnek szüksége van némi regenerálódásra, aki ezt nem veszi figyelembe, könnyedén kisebb-nagyobb sérülésekkel fizethet a túlzott fanatizmusáért.
András méreteiben hatalmas, és arányaiban is rengeteget javult.

Főleg a váll-hát szélessége javult sokat, ami nem meglepő, hiszen az edzéstervet tudatosan ennek szellemében raktuk össze, hogy ezeket a hiányosságait felhozza.
Andris combfeszítői már kezdő korában is brutálisak voltak, így van ez most is, itt inkább arra kellett figyelni, nehogy nagyon túlfejlődjön a többi izomcsoporthoz képest.

Az alapozás következő fázisában a combhajlító, és a karizmokra fogunk koncentrálni, illetőleg a mellizmokat próbáljuk még jobban felhozni, mert picit az is le van maradva a többi izomcsoporthoz képest.
András ősszel nagyon szeretne nyerni az NAC Universumon, a junior kategóriában.

Tavaly harmadik volt, csak méreteiben volt kisebb az első kettőnél, érzésem szerint arányaiban, és kidolgozásában is jobb volt, mint az első kettő.
Az alapozás végén szerintem András könnyedén lesz 110 kg, remélem úgy, hogy közben az arányai is javulnak.

Szerintem ha odafigyel a formába hozásra, szép fokozatosan kezdi el a diétát, szerintem 95 kg-os versenysúlya lehet november végére.
Ha ez sikerül, akkor méretek miatt már biztosan nem fog kikapni a junior mezőnyben.
András felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 953 alkalommal