2015. június 13., szombat 22:35

Deák István két héttel az NAC VB után

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Pisti viszonylag sikeres idényen van túl, nyert a Bodysport Kupán, jó formában versenyzett a Frey Classic-on, és negyedik lett az NAC VB-én.
A vb szereplését nem látjuk egyformán, szerintem teljesen egyértelműen a félre evés miatt úszott el a jobb helyezés lehetősége.
Pisti még nem tudott olyan szárazságot produkálni, ami a nemzetközi mezőnyben igazán versenyképes lenne, és a felnőtt mezőnyben ráadásul ennél sokkal több kell.
Viszont a vb után sikerült tartania a formát, nem hízott el drasztikusan, azt kell mondjam, meglepően jó formát mutatott a mai kontrollon.

Pisti jelenleg 92 kg, kimondottan jó formában az időszakhoz képest.
Ha tudná tartani legalább nagyjából ezt az izomminőséget az alapozás alatt, sokkal kevesebb gond lenne a formába hozásnál.

Pisti idén már a felnőttek közt versenyez, ez a tény már önmagában is egy minőségi ugrást kellene hogy jelentsen, de ehhez a feladathoz fel kell nőni.
Nem elegendő az, hogy nem lóg ki a mezőnyből, a sikerhez ennél sokkal több kell.

Ha nem fog következetesen diétázni, akkor nem fogja tudni átlépni azt a határt, ami a sikerhez kell.
Ráadásul még mindig nem látja helyesen önmagát, hajlamos továbbra is a bírók téves ítéleteire fogni, ha nem úgy szerepel, ahogy elvárható lett volna.

Felnőtt szinten minden egyes félre evés vissza köszön a mutatott formán, nagyon jó képességű, nagyon fegyelmezett, jó genetikával rendelkező felnőtt magyar versenyzők vannak, akik a világ elitjéhez tartoznak.
Ők nem fognak hibázni, nem teszik meg azt a szívességet, hogy 13 kilót szednek fel 3 héttel egy vb előtt.

Ezt már sokszor elmondtam, és nem is akarom túlragozni, végül mindenki a saját sorsa kovácsa, ha Pisti ebben akar hinni, hogy ez így jó, hát higgyen ebben.
Sok felkészülése fog kudarccal végződni, ha ezen nem változtat.

De végül minden az ő döntése, annyit lehet tenni, hogy figyelmeztetem, a többi már az ő döntése, az ő felkészülése, az ő élete.
És ezt tiszteletben kell tartani.
Vida Zoltán
Megjelent: 1191 alkalommal