2015. július 31., péntek 22:38

Felkészülés az őszi idényre: Kohári Richárd

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ricsinek nehezen indult az őszi idény, lábköröm gyulladása kiújult, nem tudott lábra edzeni, és az immunrendszere is nagyon le volt terhelve, a gyulladás miatt.
A gyógyulás után azonban Ricsi nagyon gyors iramban kezdett fejlődni, és villán gyorsan behozta a lemaradást.
Ricsi jelenleg 98 kg, az időszakhoz képest kimondottan jó formában.
Egyenlőre még nem diétázik, a kalória mérlege bőven pozitív, de nagyon oda figyel arra, hogy mit eszik, és mikor.

Ricsinek egyébként sem kell túl sok idő ahhoz, hogy formába lendüljön, inkább a tömegnövelés jelentett gondot.
Most azonban nagyon elkapta a fonalat, méreteiben, arányaiban egyaránt nagyon sokat javult.

Mindezt úgy, hogy közben a definíciója is egyértelműen pozitívan változott.
Ricsi idén rövid idényt tervez, október végén a Superbody lesz az utolsó versenye, ide szeretné kihegyezni a csúcsformát.

Ezen felül a Pro Nutrition Grand Prix-en, és a Bodysport Kupán biztosan indul, a többi verseny erősen képlékeny.
Még 1-2 verseny belefér a felkészülésébe, de csak olyan versenyen akar indulni, amin érdemes, hiszen ő már bőven túl van a rutin szerzésen, és megteheti, hogy válogat.

Nagyon és sem erőltetek rá sok versenyt, nem akarom, hogy kiégjen.
A rövid idény pont azt a célt szolgálja, hogy a tavaszi idényre maximális formát tudjon hozni, és hosszabb ideig tudjon vastagítani.

Ezért nem indul az Universumon sem, pedig nem lennének rosszak az esélyei.
Ricsi relatív amúgy is keveset versenyzett hazai versenyeken, és legtöbbször nem is ezekre időzítette a csúcsformát, így most itt a jó alkalom, hogy erősítse a hazai hírnevét.
Bár itthon sajnos nem mindig a színpadi teljesítmény, hanem a körítés a döntő, azért bízok benne, hogy a mutatott forma önmagáért fog beszélni.
Vida Zoltán
Megjelent: 1294 alkalommal