2015. november 19., csütörtök 23:06

Fister András tíz nappal az NAC Universum előtt

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Andrásnak nagyon hosszúra sikerült ez a felkészülés.
Eddig nagyon jól szerepelt, valamennyi korosztályos versenyét megnyerte, ami nagyon jó, de az igazi megmérettetés most következik.
András 18 évesen nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint az NAC Universum cím elnyerését, a junior kategóriában.

Tavaly 3. volt, idén nagyon szeretne nyerni, és elkell ismerjem, nagyon sokat is tett érte.
Koránál fogva nincs hozzászokva ilyen hosszú felkészüléshez, és bár élete legjobb formájában van, mégis úgy érzem, meg kell húzza a végét, ha nyerni akar.

A tavalyi mezőnyt nézve Andrásnak jók az esélyei, de nem tudhatjuk, mi tesz meg a sikerért egy versenyző a világ másik végén, mondjuk Kazanyban, vagy Tel Aviv-ban.
Ez csak Hamburgban, a színpadon derül ki, ezért nem lehet megelégedni azzal, hogy élete legjobb formájában van, hanem igenis ki kell hozni belőle a maximumot, és akkor bármi lesz az eredmény, nem lesz lelkiismeret-furdalás.

András már nagyon fáradt, főleg idegileg, folyamatosan alkudozik a diétát illetően, és mivel sajnálom, hogy ennyire kimerült, talán nem voltam elég kemény, de most már nagyon kevés az idő, így nincs alku.
Velem lehet alkudozni, de a színpadon a bírókkal nem, és ezt többször elmondtam neki, mikor már nagyon belefásult a felkészülésbe.

Andris minden vonatkozásban jobb lesz, mint tavaly, nagyobb, arányosabb, és szálkásabb lesz.
Nagyjából még 2 kiló van rajta, a versenysúlyát 87 kg körül tippelem.

Mivel sokkal arányosabb, és szálkásabb lesz, mint tavaly, ez a 2-3 kiló gyarapodás a színpadon sokkal többet fog mutatni.
Egy ilyen nagy versenyen nem lehet biztosra menni, de maximálisan felkészülni viszont lehet, és kell is.
Andrással mindent megbeszéltünk, bízom benne, meghúzza az utolsó hetet, és sikerül valóra váltania az álmát.
Vida Zoltán
Megjelent: 1372 alkalommal