×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 937

2016. január 17., vasárnap 18:11

Felkészülés a tavaszi idényre: Portik Zsolt

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

Portik Zsolt tavaly ősszel kezdett versenyezni, a cél akkor még a rutinszerzés, és a színpadi mozgás elsajátítása volt, illetőleg annak felmérése, mennyire tetszik Zsoltinak ez a világ, amibe belecsöppent.
Zsoltinak sikerült jó formát hozni a versenyekre, élvezte a színpadot, és ebből az élményből erőt merítve úgy döntött, felkészül a tavaszi idényre.
Zsolti még csak 21 éves, így a számára a junior kategória még évekig elérhető, ebben az idényben is ezekre a versenyekre szeretne koncentrálni.
Zsolti tavasszal a Bodysport Kupán, a WBPF Kvalifikáción, a WBPF EB biztosan indul, a többi versenyen való részvétele még képlékeny.



Zsolti jelenleg 92 kg, az időszakhoz képest jó formában, hiszen a jövő héttől kezdi az alapozást.
Az alapozás végén 95 kg körüli testsúlyt tervezünk, de lényegesen jobb formában.

Zsolti a csúcsformát a hazai WBPF EB-re próbálja kihegyezni, az egész felkészülése ennek lesz alárendelve, ez lesz a fő dátum, ami igazán számít.
Éppen ezért nem erőltetjük esztelen a testsúlyát, inkább a minőségre koncentrálunk.

Zsolti már tavaly is jó formát hozott, de képtelen volt megmutatni a színpadon, ezért most fokozottan figyelünk a pózolásra, nem szeretném, ha Zsolti megint ezen csúszna el.
A versenyekre nem elég jó formát hozni, azt meg is kell tudni mutatni a megfelelő pillanatban.

Ez az, amiben Zsoltnak a legtöbbet kell javulnia.
Mivel az akarással már tavaly sem volt gond, nagyon bizakodó vagyok, hiszen Zsolti velem készül, é az alkalmi edzőpartnerem, és nálam is dolgozik.

Így folyamatosan tudom felügyelni a felkészülését, ami szerintem sokat jelent.
Szerencsére sikerült neki szponzort is szereznem, Zsolt felkészülését a Power Track segíti, június végéig.
Ha Zsolti bizonyít, akkor a szponzoráció folyamatos lehet, amit ezúton is köszönünk.
Minden feltétel adott, a többi már csak Zsoltin múlik, mennyire akarja a sikert, és mit hajlandó tenni érte..
Vida Zoltán

Megjelent: 2322 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. február 22., hétfő 18:18