2016. október 10., hétfő 19:38

Lakatos Mihály: Látogatás a Vida Fitnessben!

Írta:  Lakatos Mihály
Értékelés:
(0 szavazat)

 ’Ahova jó menni, ahol jó ott lenni!’

A napokban baráti és egyben szakmai látogatást tettem hölgyversenyzőim társaságában a Vida Fitnessben, ahol mindig örömmel teszem tiszteletem, és ahonnan feltöltődve távozok. Vida Zoltánnal a NAC magyar elnökével és szakmai vezetőjével egyeztettük az NAC Univerzumon induló győri-és óvári csapat névsorát, megbeszéltük, hogy melyik versenyző milyen kategóriába nevezzen, kinél hol kell még korrigálni, finomítani a fazonján, hogy a színpadra lehetőleg a legjobb formáját vonultassa fel.

 

Prókai Eszter a fitness shape kategóriában indulhat az Universumon.

A győri Cutler versenyzője tavasszal kezdte bontogatni szárnyait, és máris a dobogó harmadik fokára állhatott a Bodysport kupán.

Eszter arányos testalkatú, impozáns kiállású lány, de a pózbeállásain még akad javítanivaló, és a jövőben nagyobb tömeget kellene felhoznia, hogy a magasságához viszonyítva pár kg tiszta, lepucolt izom maradjon rajta. 

Kala Eszter a Móvár Cutler versenyzője állt már színpadra a Bodysport kupán, ahol ezüstérmet szerzett a Figure kategóriában.

Ezúttal is valami hasonló eredményt szeretne elérni, de ezúttal Hamburgban a NAC Univerzumon, a Fitness Figure 40 év alattiak mezőnyében.

Rendkívüli struktúrája, kecses, vékony ízületei, gömbölyű farizma, szépen ívelt combfeszítői, keskeny csípője olyan alkati kvalitások Eszternél, amelyek lehetővé teszik, hogy előkelő helyen zárja a versenyt.

Arra kell figyelni, hogy ne „fogyjon el” november végéig, de még száradnia kell, hiszen a Figure kategória sajátossága a nőies karakter megőrzése mellett a metszett, száraz, de formás izomzat.

Neki is sokat kell gyakorolnia a pózbeállásokat, főleg az öt kötelezőre kell nagy hangsúlyt fektetnie.

Eszter hétvégén a Prága Pro-n már bizonyított a Bodyfitness kategóriában.

Kívánunk neki sikeres versenyzést.

Kálmán Csilla miután a tavaszi idényt kihagyta, pihenten ugrott neki az őszi felkészülésnek. Láthatóan jót tett neki a pihenés, hiszen már most élete legjobb formáját vitte színpadra a Bodysport Kupán.

Csilla színpadi megjelenése nagyon impozáns, sajátos karakterének köszönhetően lehetetlen nem észrevenni.

Irigylésre méltó genetikájához, magabiztosság párosul, amit „könyörtelenül” ki is használ a színpadon.

Száraz, tagolt, és a kategória kritériumainak megfelelő izomtömeggel rendelkezik.

Amit még csiszolni kell az a hátsó pózbeállása.

Ha ezt sikerül tökéletesítenie, Hamburgban is keserű perceket szerez majd ellenfeleinek.

Palecián Judit címvédőként lép színpadra a NAC Univerzumon, ami feljogosítja, hogy kihagyja a Bodysport Kupát.

Bő nyolc hete van rá, hogy a tőle megszokott formáját vigye színpadra, amelytől rettegnek ellenfelei a világ minden tájegységéről.

Pápai „Brutália” Renáta, öt versenyszezont követően az őszi idényt kihagyja, csak szolidaritásból kísérte el csapattársait a Vida Fitnessbe, de biztosak lehetünk benne, hogy ahova csak lehet, elkíséri bajtársait, és egyik lelkes szurkolója lesz a csapatnak.

Benne még van csapatszellem, bárcsak másban is ennyi lenne!

Mindent összevetve, a jelek arra utalnak, hogy a győri különítmény ezúttal sem elégszik meg statisztai szerepkörrel, és eredménytől függetlenül minden amazonom tisztességes helytállásáért, fejvesztés terhe mellett leteszem a nagyesküt!

   „múmia”                                                                                                           

Megjelent: 2388 alkalommal