bodysport.hu

2012. március 18., vasárnap 17:50

Mumi és lányai Nagyváradon

Írta:
Architektonikáját tekintve Nagyvárad óvárosa, még az Osztrák-Magyar Monarchia névjegyét őrzi, mintha arra lenne hivatott emlékeztetni az arra tévedő látogatót, hogy bizony nemzetünk a múltból fájó, de egyben dicső történelmet hagyott az utókorra.
Mária Terézia uralkodásának fénykorát idézve olyan monumentális alkotások tekintenek a látogatóra, mint a fenséges katedrális, melynek előterében elhelyezkedő Szent László szobrának tiszteletet parancsoló mítosza még ékesebbé teszi e szent hely amúgy is magasztos dicsőségét.
A katedrális közelében épült görög-katolikus papnevelde, ma már múzeum, Olaszországból importált mesterek alkotása, amelynek formáján valamelyest érezhető talán a reneszánsz múltjának építészeti stílusa.
Nagyvárad emblematikus intézménye az Állami Színház, amely a Herkules Trófea versenyek színhelye volt az elmúlt években, szintén lenyűgöző látványt nyújt, de sorolhatnánk a különböző épületek és létesítmények végtelen sorát, bár fájó, de "Őket" a posztkommunista korszak maradványai ölelik körül, amelyeket köznyelven panelházaknak vagy tömbházaknak nevezünk.
2012. február 27., hétfő 11:18

Újabb videók a Bodysport youtube csatornáján

Írta:
Ígéretemhez híven folyamatosan töltjük fel a Bodysport youtube csatornájára az újabb videókat.
Most a 2009-es Bodysport Kupa anyaga került fel, amit Csornán, Bogáti Árpival és Lakatos Misivel közösen szerveztünk.
Olyan versenyzők láthatók a felvételeken mint Major Zsolt, La Llave Alex, Lénárt Lajos, Nagy Ferenc Gábor, Szántai Dóri, Nagy Orsolya-hogy csak a világbajnokokat említsem.
Videók megtekintése
2012. február 15., szerda 22:34

Újabb videók a Bodysport youtube csatornáján

Írta:
Elképzelésem szerint valamennyi Bodysport Kupáról készült videót feltöltjük a bodysport youtube csatornájára.
Most a 2008-as Bodysport Kupa anyaga került fel, illetőleg néhány régi interjú, ismert élversenyzőkkel.
Videók megtekintése
2012. február 10., péntek 23:28

Huber István maradt az I.F.B.B. elnöke!

Írta:
Amint várható volt, Huber István maradt az I.F.B.B. elnöke.
Támogatói nagyon fegyelmezetten hajtották végre az elnök utasításait, és csak azokat a személyeket támogatták az elnökségbe kerülésbe, akiknek lojalitásában az elnök biztos lehet.
Néhány korábbi ellenfelével kiegyezett, annak fejében kaptak pozíciót, hogy őt támogatták ellenfelével szemben a választáson.
Vagyis nincs új a nap alatt, minden úgy történt, ahogy vártam.
Az ellenjelöltről mindenképp meg kell említeni, hogy a jelenlegi elnök tette azzá, akivé válhatott, és amíg érdeke úgy kívánta, megszavazta az elnök minden javaslatát, gondolkodás nélkül.
2012. január 29., vasárnap 21:14

I.F.B.B. közgyűlés 2012 február 10. 12 óra

Írta:
Mint már beszámoltam róla, 2012. február 10.-én 12 órakor lesz az I.F.B.B. közgyűlése, melyen új elnökséget és elnököt választanak, illetőleg az is elképzelhető, hogy megerősítik a régit.
Mint már közöltem, egyik tábor mellett sem foglalok állást, a tét számomra annyi, olyan elnököt szeretnék, akivel a szükséges minimumban meg lehet egyezni, úgy mint-szabadidős versenyek átjárhatósága, egymás rendezvényeire nem rászervezni másik rendezvényt, versenyzőket nem eltiltással fenyegetni, ha szabadidős versenyen indulnak.
Remélem, a leendő elnök tiszteletben fogja tartani ezeket az elveket, bárki is lesz az.
2012. január 11., szerda 22:56

I.F.B.B. közgyűlés

Írta:
Öt évente tisztújító közgyűlést kell összehívni az I.F.B.B. szövetségnél.
Ezt írja elő a sporttörvény, és ha a szövetségnek kell az állami támogatás, e szerint kell cselekedjen.
A közgyűlés februárban lesz, addig van idő az erő gyűjtésre.
Nem szívesen bocsátkoznék jóslásba, de egy biztos, a jelenlegi elnök szavazó bázisa fegyelmezett, és egységes.
Az ellenzéke a múltban soha nem tudott megegyezni még a legalapvetőbb szempontokban sem, így a megosztott ellenzék rendszerint alul maradt a jelenlegi elnök szavazó gépezetével szemben.