2015. november 21., szombat 17:48

Horváth Norbert tíz nappal az NAC Universum előtt

Írta:
Norbi rengeteget fejlődött az itt töltött fél év alatt.
Hosszú út áll mögötte, az ismeretlenségből fel hozta magát a hazai élvonalba.
Az előkészületi versenyeken döntős, és dobogós helyezéseket ért el, ami nagyon jó eredménynek mondható, de a legnagyobb megmérettetés még hátra van.
2015. november 19., csütörtök 23:06

Fister András tíz nappal az NAC Universum előtt

Írta:
Andrásnak nagyon hosszúra sikerült ez a felkészülés.
Eddig nagyon jól szerepelt, valamennyi korosztályos versenyét megnyerte, ami nagyon jó, de az igazi megmérettetés most következik.
András 18 évesen nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint az NAC Universum cím elnyerését, a junior kategóriában.
Az NAC Universumon hagyományosan jól szoktak szerepelni a magyar versenyzők.
Remélem, ez a tendencia most is folytatódik, és jól szerepelünk, meggyőződésem szerint képességeket tekintve ez benne van ebben a csapatban.
Röviden bemutatom a csapat tagjait, és próbálok tippeket adni, kinek mi lehet az erőssége, mire vigyázzon ha jól akar szerepelni.
2015. november 16., hétfő 11:04

Kialakult az NAC Universumon induló magyar csapat

Írta:
Alig két hét van hátra az NAC Universumig.
Sajnos most is az utolsó pillanatban kellett módosítanom a nevezést, és a szobafoglalást, Nagy Hunor sérülés miatt visszalépett, viszont Major Zsolt jelezte indulási szándékát.
A nevezést már leadtam, a szobafoglalás a következő:
2015. november 14., szombat 18:44

Felkészülés az NAC Universumra: Fister András

Írta:
Bő két hét van hátra az NAC Universumig.
Ilyenkor már bőven hozni kell egy legalább 85%-os formát, aki ennél gyengébb formáról indul, félő hogy a nagy hajrában túl sok izmot veszít.
Szerencsére András már hozza a szükséges 85%-os, a finom hangolásra a hátra lévő két hét elég lesz.
2015. november 11., szerda 22:31

Felkészülés az NAC Universumra: Major Zsolt

Írta:
Zsolti legutóbbi versenye igen kacifántosra sikerült.
Közúti baleset miatt lekéste a repülőgépet, majd több órás huzavona után végül mégis kiutazott, egy másik géppel.
Tenerifén a verseny előtti éjjel ételmérgezést kapott, belázasodott, de a verseny napjára szerencsére sikerült összeszednie magát.
A verseny napján vihar volt, így az összes nyilvános rendezvényt betiltották, ki kellet üríteni a sportcsarnokot.
Klemi két nagy előkészületi versenyen indult, és mind a két versenyen harmadik lett.
A Bodysport Kupán, és a Fit Parádén is harmadik helyezést ért el, ami a színvonalat figyelembe véve jónak mondható.
Klemi arányaiban sokat javult, de a kidolgozásával nem voltam elégedett.
A versenyek után szerintem kicsit túlzásba vitte a visszatöltést, és ez tíz napokat vett vissza a már elért formából.
2015. november 08., vasárnap 20:20

Felkészülés az NAC Universumra: Horváth Norbert

Írta:
Norbi alig fél éve került a Vida Fitness csapatába, Fister Andrison keresztül.
A fél év alatt rengeteget fejlődött, a haladó szintről a versenyzői szintre fejlődött, és élete első idényében remekül helyt állt.
Norbi 23 éves, így még tudott indulni a junior kategóriában, illetőleg az atletic kategóriában is versenyzett.
2015. november 05., csütörtök 22:01

Felkészülés az NAC Universumra: Palecian Judit

Írta:
Palecian Judit az elmúlt két évben folyamatosan nyerő szériában van.
Nyert az NAC VB-én, az NAC Universumon, a WBPF VB-én, és mind ezt két év leforgása alatt sikerült összehozni.
Most Judit az NAC Universumra, és a WABBA Universumra készül, a két verseny közt pont egy hét van, tehát az időzítéssel nem lesz gond.
2015. november 03., kedd 22:17

Holnap RTL forgatás lesz a Vida Fitnessben

Írta:
Holnap az RTL stábja a női kategóriák közti különbségeket, és azonosságokat próbálja megfejteni, a nagy nemzetközi szövetségek versenyzői között.
Előre láthatólag az IFBB, az NAC, a WABBA és a WBPF legsikeresebb női versenyzői fognak megszólalni a kérdésben.
Az NAC részéről Palecian Judit, és Kiss Renáta fog nyilatkozni, mind a ketten sikeresek, és aktívak az őszi idényben, négy hetük van az NAC Universumig.
Néhány kép erejéig az edzésükbe is bele leshetünk majd, a tervek szerint.
Judit és Reni már most remek formában van, Judit fitness figure, Reni fitness shape kategóriában fog indulni az NAC Universumon.