Czimmermann Ferenc

Czimmermann Ferenc (3)

péntek, 26 június 2009 09:10

Régi idők versenyhangulata ( ötödik rész )

Írta:
Amikor a korabeli, a 70-es évek versenyei sokszínűségéről írtam, akkor valóban a sokszínűség volt jellemző arra az időszakra. Mind a szervezésre, rendezésre, mind pedig magukra a versenyzőkre, ami a megjelenésüket illeti. Ma már rémálomnak tűnne, ha olyan összevisszaságban és szedett-vedett felszereléssel jelenne meg egy bajnokságon a versenyző gárda, és szabályok hiányában olyan nyakatekert pózokat produkálnának, amelyeket a jelenlegi szabályok már nem engednének meg.
Pl. volt egy olyan póz, amelyet akkor Harold póznak neveztek, - egy Harold Poole nevű, igen színvonalas profi versenyzőről nevezték el, ha jól tudom, neki tulajdonították ezt a fajta megjelenítést-, a póz ma a Most Muscular nevet viseli.
A bíró egyszerűen csak közölte a versenyzőkkel, „ versenyzők kérek egy Haroldot”.
Az előző részben írtam a versenyrendezés kezdetleges állapotáról, az egész Társadalmi Szövetség helyzetéről, munkájáról, a kezdeti nehézségekről.
Bár az én pályafutásom néhány évvel később kezdődött, mint jó pár, akkor már „befutott” versenyzőé, mint pl. Bitter Pista, Tasnádi Laci, vagy Nagy Tibor, Kepler Józsi, Pintér Feri, Kovács „Ko-ko” Pista, Béki Sanyi, Kiss Péter, Minza Karcsi, a Kenderes testvérek, stb, stb.
Ettől függetlenül, hogy úgy mondjam a teljes kibontakozás, a testépítés kiteljesedése még nagyon is az elején járt.
Nekem akkoriban úgy tűnt, hogy vidéki klubok nem is nagyon léteztek, legalábbis, akik versenyzőt indítottak volna az első hazai Országos Bajnokságokon, vagy ha voltak is vidéki versenyképes testépítők, azok eleinte, mint én is, valamelyik budapesti edzőterem színeiben indultak.

Czimmermann Feri nekem személyes jó barátom, amire büszke vagyok.
Neve a kezdetektől szerepel a magyar testépítés krónikájában. Békéscsabán, az alapoktól építette fel a helyi testépítést, később mint versenyző sikert sikerre halmozott.
És most, a 60 év feletti kategóriában versenyre készül. A MR. Zsaru versennyel kezd, kiírását a fórumon láthatjátok, majd a masters magyarrral folytatja, utána masters világbajnokság következik. A Békéscsabai testépítés, a magyar testépítés kezdeteiről, pálya futásáról írt cikkét teljes terjedelmében közöljük. Átfogó összefoglaló egy nagyszerű sportember életéről, a magyar testépítés és erőemelés kialakulásáról.
Képek Czimmermann Ferencről
Czimmermann Ferenc: a Békéscsabai testépítés és erőemelés kialakulása