×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 937

Zsarnai Zsombor

Zsarnai Zsombor

Zsombor tavaly már bizonyította, helye van a hazai mens phisic elitben.

Idén ugyan ezt szeretné tenni nemzetközi szinten is, a tervek szerint.

Két verseny van a célkeresztben, a hazai IBFF EB, és az NAC VB.

Két komoly verseny, a cél mind a két versenyen dobogós helyezés megszerzése.

Zsombor arányaiban, méreteiben feltétlenül javult a tavalyi idény elejéhez képest, így nagy valószínűséggel a versenyforma is sokkal jobb lesz, mint tavaly.

Felkészülés a Bodysport Kupára: Zsarnay Zsombor

Zsombor két éve dolgozik a Vida Fitness-ben, két éve versenyez, én beszéltem rá a versenyzésre.

Jó alapjai voltak, ökölvívó volt, így az állóképességével nem volt gond, a kidolgozása is lényegesen jobb volt, mint egy kezdő versenyző jelöltnek.

Zsombor remek eredményeket ért el, több versenyt megnyert, ma már elmondható, helye van a hazai élvonalban a mens phisic kategóriában.

Az NAC-nál a kategória súlyhatára testmagasság, -100 ami ideális Zsombornak, vékony a csontozata, így tud izmot felpakolni a nélkül, hogy kategóriát kéne váltania.

A felkészülést a héten kezdte el, a kidolgozása az időszaknak megfelelő, az arányai javultak.

Idén két új kategóriával bővül a Bodysport Kupa programja.

A Pro Fitness Modell Anyuka kategória, azoknak az édesanyáknak, akik már versenyeztek nyílt, vagy tehetség kutató kategóriákban, illetve dobogós helyezést értek el a Fitness Modell Anyuka kategóriákban.

A másik új kategória a Mens Phisic tehetség kutató kategória, azoknak a versenyzőknek, akik nem voltak az első 3-ban Bodysport Kupán, Fit Parádén, vagy a WBPF nemzeti versenyein.

Illetve nem voltak az első 6-ban, az NAC, a WABBA, a WBPF, az IBFF nemzetközi versenyein.

A mens phisic kategória nagyon népszerű, sok fiatalt vonz.

2016. április 26., kedd 21:14

Zsarnay Zsombor négy héttel a Bodysport Kupa előtt

Írta:

Zsombor nagyjából fél éve a  Vida Fitness-ben dolgozik, mint pultos, és edző.
Nagyjából ekkor fogant meg benne a gondolat, felkészül egy versenyre, kipróbálja magát a színpadon.
Zsombor hét éve edz a Vida Fitnessben.