2017. október 28., szombat 21:26

Bodysport Kupa, végeredmények

Írta:

Bodysport Kupa, végeredmények.

Délelőtti Tehetségkutató

2017. október 24., kedd 21:30

Pár gondolat a Bodysport Kupa előtt

Írta:

A mostani Bodysport Kupán rendkívüli színvonal várható, több olyan kategória is lesz, ahol olyan versenyzők fognak összecsapni egymással, akik akár a WABBA, akár az NAC Universum döntőjébe is jó eséllyel be fognak kerülni, sőt könnyen lehet, ott is egymással fognak csatázni.

Azt szeretném kérni a versenyzőktől, a közös zenés szabadpóznál csináljanak egy igazi műsort, élvezzék ki a pillanatot, ki tudja, mikor fognak ismét Magyarországon egymás mellett állni, örvendeztessék meg magukat, és a közönséget egyaránt.

Sajnos a magyar versenyzőkben van egyfajta görcsösség, félelem attól, hogy hazai színpadon, hazai versenyzőtől kapnak ki, mintha ha ez egyfajta szégyen lenne, vagy presztízs veszteség, pedig ez szerintem butaság.

A magyar versenyzők nagyon jók, szerintem ez a WABBA, és az NAC Universumon is be fog bizonyosodni, vagyis egy nagyon jó, leendő világbajnok magyartól nem szégyen kikapni, pláne akkor nem, ha a vesztes szintén bekerül a döntőbe.

Sajnos azonban, a magyar versenyzők jelentős része nem így gondolkodik, szívesebben veszítenek egy rosszabb külföldivel szemben, mint egy jobb magyar ellen.

2017. október 23., hétfő 14:14

Bodysport Kupa díjazása

Írta:

Ígéretünkhöz híven közöljük a Bodysport Kupa Tehetség Kutató, és a délutáni Nemzetközi Nyílt Szabadidős verseny díjazását.
A mai helyzetben nem könnyű szponzorokat találni, aki pedig szponzorál, azt bizony meg kell becsülni.
Két külön verseny lesz, délelőtt a tehetségkutató, délután a kvalifikációs verseny, mindkettő szabadidős, szövetségektől független, tehát mindenki számára elérhető.
Idén kicsit változtattam a díjazás koncepcióján, nem az első helyezetteket igyekeztem kiemelni, hanem inkább minden kategóriában az első 3 helyezettet díjazni.
Kis különbségek lesznek, több kategóriában nagyon szoros verseny várható, így érzésem szerint ez így igazságos.


Tehetség Kutató Kupa díjazása:

2017. október 01., vasárnap 18:28

Pro Nurtrition Grand Prix, ahogy én láttam

Írta:

Az idei Pro Nutrition Grand Prix volt a legszínvonalasabb, amit láttam.

Rendkívül sok, és jól felkészült versenyző, a regisztrációt leszámítva profi szervezés, baráti fogadtatás, remek hotel, pazar bankett.

A regisztráció kicsit lassú volt, talán még a szervezők sem számítottak ennyi versenyzőre, a két nap alatt állítólag több mint 300-an versenyeztek.

Meglepően erős volt a román csapat, határozottan emelkedett a román versenyzők felkészültsége, sok jó fizikumú román versenyzőt láttam, akikkel bizony számolni kell majd a nemzetközi versenyeken.

Szokás szerint nagyon erős volt az iráni csapat, ráadásul idén a létszámuk is magas volt, közel 40 versenyzőt hoztak.

Ezen felül még indultak egyiptomi, bolgár, lengyel versenyzők is.

Vagyis a színvonalra nem lehetett panasz.

Az irániak úgy jöttek, mindent bezsebelnek, úgy is viselkedtek, a színpadon, és azon kívül is.

Idén ismét fontos változtatások lesznek a Bodysport Kupa programjában.

A követelmények folyamatosan változnak, ezért mi is változtatunk.

A változtatások a következők:

Most első alkalommal lesz Welness Modell Anyuka kategória a Bodysport Kupán.

További új kategóriát most nem indítunk.

A Bodysport Tehetség Kutató Kupán azok a versenyzők nevezhetnek, akik nem voltak az első 1-3-ban a Bodysport Kupán, Superbodyn, Fit Parádén, nem kerültek döntőbe ( 1-6 ) semmilyen nemzetközi szövetség versenyén, 3 éven belül, és magyar állampolgárok.

Ez a feltétel a tinédzser kategóriára is vonatkozik!

A Fit Modell Anyuka verseny az indulók létszámának függvényében akár 3 kategóriás is lehet, életkor szerint bontva, 35 év alatt, 40 év alatt, és 40 év felett.

A fitness modell kategória a jó alakú, nőies, kevésbé izmos lányok kategóriája lesz.

A sportosabb, nőiesen izmos, de nem szálkás hölgyeknek a sportmodell kategóriában kell versenyezniük.

Ez így lesz a Tehetség Kutató Kupán, és a Kvalifikációs versenyen is.

A női testépítő kategóriában, és páros testépítésben nem rendezzük meg a kvalifikációs versenyt, az indulók csekély létszáma miatt.

Akik kategóriában kvalifikálni szeretnének, azoknak fel kell lépniük a Bodysport Kupán.

Azok a 21 év alatti testépítők, akik már voltak az első 3-ban a fent említett versenyeken, azok a délutáni, kvalifikációs versenyen kell induljanak, a junior testépítő kategóriában!

Íme, a versennyel kapcsolatos összes információ:

A Bodysport Kupa helyszíne:

Budapest, 13. kerület, Rozsnyai út 4, Láng Csarnok

Időpontja:

2017. 10. 28.

Nevezési díj 6000 Ft, ami egész napra érvényes!

Belépő: 2500 Ft, egész napra érvényes!

2017. augusztus 21., hétfő 19:12

Pro Nutrition Grand Prix, 2017.09.23-24. Dézs!

Írta:

PRO NUTRITION GRAND PRIX 2017.09.23-24. Dézs, verseny kiírás, díjazás!

Ne hagyja ki az egyik legfontosabb testépítő eseményt Romániában!

A verseny két napos, minden kategória nyílt!
A szervező a magyar versenyzők szállását állja, augusztus 31.-éig történő nevezés esetén!
A kísérők szállás díja 50 eu/fő/éj!


A GRAND PRIX 2017 DÍJAZÁS, PROGRAM:

2017. július 29., szombat 12:18

WABBA Universum, 2017.11.18-19. Budapest

Írta:

Magyarországon az NAC és a WABBA szövetség kapcsolata példásnak mondható.

Segítjük és erősítjük egymást minden szinten, és ez így van jól.

A kapcsolatunk nagyon régi, és nem csak az érdekeken, hanem sokaknak meglepő módon, a barátságon is alapszik.

Ezért mindent megteszek a Budapesti rendezésű WABBA Universum sikeréért, hiszen ez meggyőződésem szerint az egész magyar testépítő, és fitness sport alapvető érdeke.

Minden nemzetközi, hazai rendezésű versenyt segítek, hiszen minden nemzetközi rendezvény, amelyet sikerre viszünk, az nem csak az adott szövetség sikere, hanem az egész magyar testépítő, és fitness sporté, amiből ha ügyesek vagyunk, mind profitálhatunk.

Remélem, sokan követik majd a példámat, és odateszik magukat a verseny sikeréért.

A WABBA Universumra, és az NAC Universumra is a Bodysport Kupán lehet kvalifikálni, október 28.-án, Budapesten.

Többen érdeklődtek tőlem, milyen kategóriák lesznek a WABBA Universumon.

Akkor most ezt közlöm, információim a legilletékesebb személytől, Huszár Ernőtől származnak.

Kategóriák a WABBA Universumon:

2017. június 04., vasárnap 18:30

NAC VB, ahogy én láttam, végeredmények

Írta:

Az idei NAC VB csak megerősítette bennem azt, amit a Bodysport Kupa után gondoltam.

A világbajnokságon is megfigyelhető volt a shape, és a mens physic kategória versenyzőinek létszám gyarapodása, és a testépítő, atletic, figure kategóriák versenyzőinek csökkenése.

A versenyzők létszáma visszafordíthatatlanul ebbe az irányba tolódik el, ezt lehet szeretni vagy sem, de attól még tény marad.

A verseny helyszíne, a hotel, a versenyzők színvonala rendben volt, erre nem lehetett panasz.

Az NAC talán a legerősebb amatőr szövetség, remek helyszíneken, remek versenyeket szervez, a versenyzők költségei pedig minimálisak.

A magyar versenyzők szokás szerint jól szerepeltek, szinte minden versenyzőnk bejutott a döntőbe.

Az NAC VB egy minőség, nagy kihívás, az itt elért eredményeknek szakmai súlya van, ezt most is így látom, de azok a versenyzők, akik vállalják ezt a kihívást, megérdemelnék a reális helyezéseket.

Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy kedvük legyen visszatérni, és a nem első helyezésükön javítani.

Szándékosan vártam ennyit a cikkemmel, azt akartam, mindenki próbálja feldolgozni azt, ahol végzett.

Érzésem szerint a női kategóriák pontozásánál komoly gondok voltak, a magyar versenyzők nem a megfelelő helyezéseket kapták.

Fitness shape kategóriában Füzi Kriszta nem 6. volt a formája alapján, hanem 1-2. Siska Fruzsina pedig nem 7. hanem 3-4.

A nagy gond az, összesem vetették őket az első 5-el, a kihívások alapján kapták a helyezéseket, az elő kör végét sem hasonlították össze a második kihívás elejével.

Nem akarták húzni az időt, volt a válasz, de 2 másfél órás szünet gond nélkül belefért a programba.

Az IBFF egy fiatal, dinamikusan fejlődő szövetség, erőteljes szlovén, szerb, olasz, és horvát dominanciával.

Hosszú éveken keresztül a szövetség csak Szlovéniában rendezte meg nemzetközi versenyeit, most azonban már kezdik átlépni a szlovén határokat, versenyrendezés, és versenyeztetés terén is.

Ennek egyik állomása volt a magyar rendezésű eb, amit a magyar elnök, Barát Attila nagy lelkesedéssel, és rengeteg munkával hozott létre.

A helyszín egy modern sportcsarnok, komoly színpad, szép díszletek, egyedüli problémát a fekvésében látok, szinte csak autóval megközelíthető, ami nem a legjobb a nézettség szempontjából.

2017. május 19., péntek 19:30

Már láthatók a Bodysport Kupa videói!

Írta:

Már láthatók a Bodysport youtube oldalán a Bodysport Kupa videói!


Bodysport Kupa, NAC, WABBA VB. Kvalifiláció:
Lásd itt, katt ide!
Bodysport Tehetség Kutató Kupa:
Lásd itt, katt ide!
Fitness Modell Anyuka verseny:
Lásd itt, katt ide!
Minden indulónak gratulálok, aki részt vett ezen a színvonalas versenyen!
Vida Zoltán