×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 937

IBFF Világbajnokság 2016, Koper szubjektív elemzés, Lakatos Misi tollából.

Koper Szlovénia legfontosabb kikötővárosa az Adrián, az olasz határ közelében. Amolyan ékszerdobozra emlékeztető 25 ezer lakosú kisváros, az Adriai tenger mellett, pálmafák, tiszta utcák övezik, csend és béke honol, nyugodt segítőkész emberek élnek itt, akiket nem fertőzött meg a rohanó világ.

E csodás környezetben rendezték meg június 5-én az IBFF verziójú világbajnokságot, a korábbi testépítő bajnok Dusko Madzarovic vezérletével, aki egyben a szövetség elnöke tisztséget is betölti, és ő a szövetség alapítója és mentora.

Évről-évre erősödő tendenciát mutat ez a kevésbé ismert szövetség, és ez nem csak az egyre növekvő versenyzői létszám adataiban mutatkozik meg /idén 200 körüli versenyző nevezett/, hanem minőségében is látványosan kezd felzárkózni az erősebb szövetségek mögött.

Mint ismeretes, a magyar csapat remekül szerepelt a WABBA VB-én.

Ami a csapat összetételét tekintve várható volt, erős magyar csapat utazott a világbajnokságra.

A végeredmények ismertek, gratulálok a magyar csapat valamennyi versenyzőjének, de értékelni csak a saját versenyzőim teljesítményét vagyok hivatott.

Czotter Mariann a fitness kategóriában remek formát hozott, versenyről versenyre javult, a csúcsformát ide időzítette, ami remekül sikerült.

Czotter Mariann

Nagyon száraz volt, ennek köszönhetően végül második lett, aminek nagyon örülök, hisz a verseny előtt dobogós helyezéssel is elégedettek lettünk volna.

Csala Lilla szintén a fitness kategóriában indult, és szintén remek formát hozott.

Czotter Mariann, Csala Lilla

Titkon tőle is dobogós helyezést reméltem, az NAC VB óta Lilla fizikuma rengeteget javult.

2016. június 08., szerda 20:19

NAC Világbajnokság, Észak Ciprus, ahogy én láttam

Írta:

Az idei NAC VB remekül szervezett verseny volt, gyönyörű helyszínen.

A szálloda is nagyon rendben volt, a szervezők 3 napra teljes ellátást biztosítottak a versenyzőknek.

hotel

A mezőny népesebb volt, mint vártam, a színvonalra sem lehetett panasz, jól felkészült versenyzőket láttam a színpadon.

A világbajnokságon a legeredményesebb csapat a török válogatott lett, megérdemelten, még akkor is, ha néhol lejtett nekik a hazai pálya.

Nagyon rákészültek erre a vb-re, remek versenyzőket indítottak, a hazai közönség remek hangulatot teremtett, így elmondható, ez a verseny a testépítés igazi ünnepe volt észak Cipruson.

A magyar csapat remekül szerepelt, sőt mondhatom várakozáson felül teljesítettek a versenyzők.

a magyar csapat

A hangulat remek volt, összetartó volt a gárda.

2016. május 15., vasárnap 13:26

Bodysport Kupa, a saját versenyzőim szereplése

Írta:

Előző, a versenyt értékelő cikkemben megígértem, értékelni fogom a saját versenyzőim teljesítményét.

Teljes mezőny szakmai értékelése nem az én feladatom, nem akarok más edzők szakmai munkájába beleszólni, ezért csak a saját versenyzőim teljesítményét értékelem.

Összességében az egész csapat teljesítményével elégedett vagyok, mindenki próbálta magából kihozni a maximumot.

Portik Zsolt volt a legfiatalabb a csapatban, 21 éves, épp hogy átlépte a tinédzser kategória határát.

Zsolti rengeteget fejlődött az őszi idényhez képest, megérdemelten nyert a junior kategóriában, délelőtt, és délután is.

Bár megjegyzem, délelőtt nem pózolt jól, ez a képeken is látszik, erre komolyabb ellenfelekkel szemben sokkal jobban kell majd figyelnie.

2016. május 13., péntek 20:17

Bodysport Kupa, ahogy én láttam

Írta:

A most lezajlott Bodysport Kupa véleményem szerint nagyon jól sikerült, rekord létszámú versenyző indult, és a színvonal is nagyon magas volt.

A magas létszám részben köszönhető a Fit Modell Anyuka versenynek, de ha ezt a kategóriát nem vesszük figyelembe, akkor is lényegesen több versenyző indult, mint eddig bármikor.

A verseny szinte percre pontosan 11-kor elkezdődött, és onnantól gyakorlatilag egészen este 10 óráig folyamatosan tartott, úgy tudtuk befejezni 10-kor, hogy a szabadpózokat töröltük a délutáni programból.

Megfigyelhető volt a Tehetség Kutató kategóriák magas színvonala, megkockáztatom, hogy a Tehetség Kutató kategóriák elitje abszolút versenyképes volt a kvalifikációs mezőnnyel is, amint ez az eredményekből később kiderült.

A női kategóriáknál jó döntésnek bizonyult a fitness modell, és a sportmodell kategóriák létre hozása, kevesebb volt a vitás döntés, egyértelműbbé vált a pontozás.

2016. május 09., hétfő 21:05

Bodysport Kupa, végeredmények

Írta:

Az idei Bodysport Kupa minden tekintetben sikeresebb volt, mint az előző, de szerencsére ez már tendencia, kilenc éve.

Íme, a végeredmények:

2016. május 09., hétfő 09:06

Bodysport Kupa, képekben

Írta:

A most megrendezett Bodysport Kupa ismét sikeresebb volt, mint az előző, szerencsére ez 9 éve egyfolytában így van.

A Tehetség Kutató Kupán nagyon népes és színvonalas volt a mezőny, magam is meglepődtem, milyen komoly fizikumú versenyzők indultak.

A Fit Modell Anyuka versenyen minden elképzelést felül múló létszámú versenyző indult, remek verseny volt, ebben a kategóriában véleményem szerint minden induló győztes, bizonyítottak maguknak, a gyermekeiknek, tudnak ragyogóan kinézni, azért mert valaki anya, lehet csinos, és fit.

Az NAC és WABBA kvalifikáción nagyon magas volt a színvonal, nyilván a létszám alacsonyabb volt, mint a Tehetség Kutató Kupán.

bodysport kupa képekben 2016.05.07.

2016. május 02., hétfő 07:42

Frey Classic 2016, ahogy én láttam

Írta:

Az idei Frey Classic volt a legsikeresebb, mióta létre hozták ezt a rangos versenyt.
Óriási létszám, magas színvonal, remek szervezés.
A magyar csapat összességében remekül szerepelt, bár volt néhány versenyzőnk, akit előrébb vártam.
A versenyen idén a bíráskodásban a tömeg dominált, a kidolgozás és a definíció kissé háttérbe szorult.
Rögtön hozzá teszem, nagyjából azonos fizikumú versenyzők megítélésénél igaz, amit írtam.
Minden bírónak egy kihívást engedtek, a végén kihívták azt az 5 versenyzőt, aki a legtöbb kihívásban szerepelt.

A többi versenyző csak az előzsűrizésnél, az 5-ös kihívásokban tudta megmutatni magát.
Így 5-től 10-ig gyakorlatilag nem volt összehívás, a bírók az első benyomás alapján állapították meg a helyezéseket.
Rövid értékelés a magyar versenyzőkről, ahogy én láttam.

Pápai Renáta művész nevén “Brutália” két és fél éve bukkant fel a versenyporondon, és azóta egyetlen idényt sem hagyott ki.
A “Brutália” művésznevét is azzal érdemelte ki, hogy önmagával szemben minden értelemben könyörtelen és irgalmatlan.
Ha pedig egy kemény, elszánt önsanyargó férfi társunkra azt mondjuk, hogy brutális, akkor Reni, aki nem ismer megalkuvást ha önnön kínzásáról van szó, maximálisan rászolgált a nagyon ráillő “Brutália” becenévre.

2016. április 26., kedd 21:14

Zsarnay Zsombor négy héttel a Bodysport Kupa előtt

Írta:

Zsombor nagyjából fél éve a  Vida Fitness-ben dolgozik, mint pultos, és edző.
Nagyjából ekkor fogant meg benne a gondolat, felkészül egy versenyre, kipróbálja magát a színpadon.
Zsombor hét éve edz a Vida Fitnessben.