Lacit február 17.-én, 13 órakor helyezik végső nyugalomba a Biatorbágyi temetőben.

Laci élete nem csendesen csordogált, rendelkezett a nem átlagosság minden előnyével, és keresztjével.

Nyert 11 magyar bajnokságot erőemelésben, a fekve nyomó bajnoki címeit sajnos nem tudom szám szerint, de szerintem az is bővel 10 felett van.

Soha nem fogadta el a kötöttségeket, öntörvényű volt, senki előtt nem volt hajlandó hajbókolni, még akkor sem, ha ezzel előrébb kerülhetett volna a sportpályafutása.

2017. február 09., csütörtök 21:39

Felkészülés a Bodysport Kupára: Portik Zsolt

Írta:

Zsolti egy hete kezdte a felkészülést, a teste megdöbbentően gyorsan reagál.

A diétát is elkezdte, mivel napi kapcsolatban vagyunk, minden nap látom, nem eszik félre.

Kicsit módosítottunk az edzésein, elkezdtük fokozni az intenzitást, nem drámai módon, hiszen nagyon messze még a vége.

Zsoltiban úgy vélem, benne van egy komoly nemzetközi eredmény, a kérdés az, mennyire akarja kihozni magából.

Most eltökéltnek látom, nagyon komolyan veszi a diétát, és ez szerencsére látszik a fizikumán.

Mivel látja a változást, ez remélem, doppingolja, és egyre komolyabb tempóra ösztönzi.

Felkészülés a Bodysport Kupára: Zsarnay Zsombor

Zsombor két éve dolgozik a Vida Fitness-ben, két éve versenyez, én beszéltem rá a versenyzésre.

Jó alapjai voltak, ökölvívó volt, így az állóképességével nem volt gond, a kidolgozása is lényegesen jobb volt, mint egy kezdő versenyző jelöltnek.

Zsombor remek eredményeket ért el, több versenyt megnyert, ma már elmondható, helye van a hazai élvonalban a mens phisic kategóriában.

Az NAC-nál a kategória súlyhatára testmagasság, -100 ami ideális Zsombornak, vékony a csontozata, így tud izmot felpakolni a nélkül, hogy kategóriát kéne váltania.

A felkészülést a héten kezdte el, a kidolgozása az időszaknak megfelelő, az arányai javultak.

 Új amazonok a győri fitnesz csapatban!

A viharvert versenyzők mögött mint Pápai „Brutália” Renáta vagy Magyar Gergő, egy  vadonatúj női csapat indul el a tavaszi versenyidényben, akik a győri Cutler valamint a Móvár Cutler és Botond égisze alatt készülnek a megmérettetésekre.

Közöttük komoly reménységek is vannak, akik nemzetközi szinten is letehetik névjegyüket a sportág asztalára, a nagy kérdés, hogy ki az aki végig bírja majd a gyilkos kiképzést.

Röviden bemutatjuk a csapat új tagjait:

Lukács Éva: 34 éves, 163 cm magas, 2 gyermek édesanyja, tehát indul a Fitt Anyuka kezdő, és ha sikerül a Pro kategóriában is, valamint a Tehetségkutató shape és a nyílt kategóriában is.

Végső cél a castelloni NAC vb.

Évi rendkívüli strukturális adottságokkal rendelkezik, tipikus sport modell alkat. Gömbölyű farizom, formás lábak, karcsú derék, vonzó arc, amelyhez széles váll és hát Ha sikerül a felkészülése elképzeléseim szerint, már a tavasszal is sok borsót törhet ellenfelei orra alá, de hosszú távon a világ elitjében a helye.

2017. február 05., vasárnap 15:35

Felkészülés a Bodysport Kupára: Stibál Ildikó

Írta:

A mostani nagyon szomorú hétvége után az élet megy tovább.

Szeretek versenyzőkkel foglalkozni, versenyzőknek segíteni, főleg olyanoknak, akik hajlandók betartani amit megbeszélünk, és ezáltal lépnek előre egy lépést.

Stibál Ildivel fél éve dolgozom együtt, nagyon következetes, mindent betart, amit megbeszélünk.

Fél év alatt rengeteget fejlődött, javultak az arányi, és az izom minősége is sokat alakult.

Most van olyan formában, mit tavaly a Bodysport Kupán, a színpadon.

És még csak most kezdte el a felkészülést.

Ha nem jön közbe semmi rendkívüli, ebből nagyon komoly forma lehet, nagyon jó alapokról indul.

Elhunyt Fehérvári László 11-szeres erőemelő magyar bajnok, fekvenyomó magyar csúcstartó.

Egy hétvége, két haláleset, két barát, tegnap Kormány Misi, ma Fehérvári Laci hagyott itt minket.

Lacit nagyon régóta, még az ESC-ből ismertem, legalább 30 éve.

Aktív versenyzőként fekvenyomásban, és erőemelésben versenyzett, magyar csúcstartó volt fekvenyomásban, a Budapesti VB-én ha jól emlékszem 4. lett,  izomhúzódással versenyzett, ha ez  nincs, akkor az edzőtermi teljesítményével nyerhetett volna, ugyanis edzésen 250 kg-ot teljesített, amit ha megismétel a vb-én, nyert volna.

Évekig versenyzett válogatott szinten, majd mastersben, a sporttól soha nem szakadt el, fekvenyomó versenyeket szervezett Biatorbágyon, amin például tavaly ő maga is elindult, és 170 kg-ot nyomott.

Az általa szervezett fekvenyomó versenyen minden évben felléptek a Vida Fitness versenyzői, ezzel próbáltuk támogatni a versenyt.

Laci éveken keresztül önzetlenül szervezte a Biatorbágyi fekvenyomó versenyeket, ha nem volt elegendő szponzor a költségekre, akkor hozzátette a magáét, nem hagyta alámerülni a rendezvényt.

Sajnos soha nem élt sportszerű életet, képes volt 4 óra alvással versenyezni, és nyerni.

Az életvitele soha nem volt átlagos, de nem is vágyott erre.

Mindig csak a mai nap érdekelte, soha nem gondolt rá, mi lesz holnap.

Mindig jókedvű volt, még akkor is, mikor nem volt rá túl sok oka.

Kormány Misi emlékére.

Nagyon nehéz Róla bármit írnom, nagyon szomorú a szívem.

Nagyon közel állt hozzám, kedveltem őt, a hibáival együtt is.

Óriási tehetség volt, amit itthon soha nem ismertek el igazán.

Mindig csak a hiányosságait sorolták, ám amiben egyedül álló volt, a fölött elsiklottak.

Aztán jött az NAC VB, ahol világbajnok, majd abszolút világbajnok lett, a képeivel tele voltak a német testépítő magazinok, mindenhová őt hívták, őt akarták látni minden rendezvényen.

Sajnos azonban nem minden rendezvényre ment el, ha depresszióba esett, az sem érdekelte, mennyi pénzt, és milyen lehetőségeket veszít el.

Az NAC VB-re készülve két naponta hívtam telefonon, ne adja fel, nagyon jó lesz, csinálja végig.

Akkor megcsinálta, legyőzte önmagát, sikerült neki.

2017. február 02., csütörtök 21:08

Fontos információk a Bodysport Kupáról!

Írta:

Idén új helyszínen rendezzük meg a Bodysport Kupát, a váltást a kényszer szülte, az előző helyszínen nem tudtunk az árban megegyezni.

Véleményem szerint az új helyszín több szempontból is jobb, könnyebben megközelíthető, hiszen bent van a városban, tágasabb, több öltözője van, és a hangtechnika is korszerűbb.

Az időpont egy nappal hátrébb került, az új időpont május 7. vasárnap.

A verseny idén két kategóriával bővül, a Bodysport Tehetség Kutató Kupán lesz mens physic  kategória azoknak, akik még nem versenyeztek, vagy nem kerültek be az első 3-ba 3 éven belül.

Illetve lesz Pro Fitness Modell anyuka verseny, azoknak, akik már versenyeztek, illetve nyerni tudtak a Fitness Modell Anyuka versenyen, bármelyik kategóriában.

Ezen felül vannak új ötleteink, és vélhetőleg lesznek új szponzoraink is, de ez még nagyon képlékeny, így erről egyenlőre nem nyilatkozom.

A verseny menete a szokásos lesz, reggel regisztráció, délelőtt kezdünk a Tehetség Kutató Kupával, utána a Fitness Modell Anyuka kategóriák versenyei következnek, majd a nyílt nemzetközi szabadidős verseny következik, ami egyben NAC és WABBA VB kvalifikáció.

A kvalifikáció lehetőség, és nem kényszer, aki indul, nem kötelező versenyeznie a két említett szövetségnél.

Zsolti tavaly vegyes idényt zárt, nagyol jól indult, aztán a végére elfáradt.

Nem volt elég motivált, nem tudta átlépni az árnyékát.

Pedig az előjelek biztatóak voltak, hétről hétre javult, sikerült megnyernie a Bodysport Kupát a junior kategóriában, ezen a versenyen már 90%-os formát hozott.

Aztán nem bírta tartani a diétát, és a WBPF EB-én már nem is indult, pedig ide terveztük a csúcsformát.

Most újra elkezdte a felkészülést, jobb alapokról indul, mint tavaly, javultak az arányai, és kevesebb rajta a felesleg.

Mielőtt elkezdte a felkészülést, azt tanácsoltam neki, csak úgy álljon neki, ha nagyon akarja, mert az ő szintjén már nem tud lépcsőket ugrani könnyedén, minden lépcsőfokért keményen meg kell dolgozni.

Zsolti arányaiban sokat javult, kevésbé láberős, a hát szélessége, ami gyenge pontja volt, sokat változott.

Változik a Bodysport Kupa helyszíne.

Sajnos a Budakalászi Sportcsarnok bérleti díját több mint kétszeresére emelték, ezeket a többlet költségeket semmiképpen nem tudtuk volna kitermelni, így inkább úgy döntöttünk, másik helyszín után nézünk.

Új a menedzsment, az előzetesen befoglalt időpontot fenntartották, csak épp az árat emelték több mint kétszeresére.

Az időponton nem szeretnénk változtatni, (május 6.) nem akarunk más verseny szervezőket kellemetlen helyzetbe hozni, a mi problémánk miatt.