2007. szeptember 29., szombat 16:55

Oláh József ,, Joe mester": testépítés és a meditáció

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Joe mester, a szamurai edzésmódszerei
„A meditáció eleinte erőlködés,
aztán szokássá válik, végül
örömteli szükséglet.”
„Olyan, mint a hazatérés.”

Előzetesen csak pár mondatban mindarról, ami arra késztetett, hogy testépítő versenyeken induljak. A legelső szárnypróbálgatás az 1994-es II. Mátra Kupa volt. 2004 májusában beléptem a masters korcsoportba, így lehetőségem nyílt nemcsak a nálam 10-15 ével fiatalabbakkal versenyezni, bár számomra mégiscsak ők jelentik az igazi kihívást. Azt hiszem, nem kell elmondanom, mennyivel nehezebb velük tartani a tempót és hozni azt a szintet, melyet ők diktálnak. Szerencsére Lantos Johnny barátom néhány éve teljesen önzetlenül elvállalta a versenyekre való felkészítésemet. Ennek köszönhetően lettem 2004 Masters magyar bajnoka, három egymást követő évben is megnyertem a Megyebajnokságot a Mátra Kupán, ill. 2005-ben jogosultságot szereztem, hogy indulhassak a világbajnokságon . Azóta is folyamatosan járom a versenyeket. Az elmúlt évek termése testépítésben, fekvenyomásban és Wellnessben 11 arany-, 10 ezüst- és 7 bronzérem. Ezt megelőzően hosszú évek sportmúltja állt a hátam mögött, amelyben sok mindent kipróbáltam. Immár 30 éve aktívan sportolok. 15 évesen csak egy arányos testalkat volt a célom és abban az időben a testépítésről még csak elvétve lehetett olvasni. Éppen ezért elkezdtem a keleti sportokkal foglalkozni. Jógáztam (amit azóta sem hagytam abba), ennek mentális és meditációs gyakorlatait a mai napig alkalmazom testépítő edzéseimen, és emellett van egy jógacsoportom, akikkel különböző fellépéseket és bemutatókat tartunk. 25 éves koromig 65 kg voltam, mivel tíz évig versenyszerűen atletizáltam. Bronz minősítésű atléta voltam. Ekkor döntöttem úgy, hogy súlyzós edzésekkel megváltoztatom az addigi alkatomat, látványosabbá és példaértékűvé teszem azt, hogy az ember olyanná válhat, amilyen lenni szeretne. 15 év alatt 30 kg-mal növeltem az izomtömegemet. Szerettem volna példát mutatni másoknak és bebizonyítani önmagamnak, hogy semmi sem lehetetlen. Hittel és akarattal az ember bármit elérhet.
,,A lehulló falevél zaja csak akkor hallatszik, ha van, aki meghallja."

Mentális képességeink fejlesztése
Egyre több testépítő alkalmazza a meditációt teljesítményének fokozására. Mi a meditáció? Többek között olyan ismeret, ami képessé tesz, hogy tudatosságunk tartalmáért felelősséget vállaljunk. A meditáció módszer arra, hogy megteremtsd magadban a nyugalom és a béke központját. Meditációval a benned zajló változó érzések, gondolatok, vágyak áramlásának tárgyilagos megfigyelőjévé válhatsz, fokozatosan megérted jelentésüket és eredetüket.
A meditáció a latin „meditari” szóból származik, jelentése: „eljutni a középponthoz”. Ez történik veled, miután egy ideig meditáltál. Anélkül, hogy akarnád, vagy erőltetnéd, eljutsz a középpontodhoz. Vagyis azt érzed, hogy egy megfigyelőhelyről képes vagy világosan látni, megállapítani, megkülönböztetni a számodra fontos dolgokat, higgadt tudsz maradni válságos helyzetben, pl. :edzés vagy verseny közben.
A következő példán szeretném bemutatni, hogy mennyire befolyásolhatja a meditáció (koncentráció) az ilyen jellegű teljesítményeket. Kísérleti személyek egy csoportjának megmérték a karizom erejét. Az átlagos érték 45 kg volt. Ezután fáradtságot és gyengeséget szuggeráltak nekik és ismét elvégezték a mérést: a teljesítmény annyira lecsökkent, hogy átlagosan a 15 kg-ot kerülgette. Ezután, a kísérleti személyek arra koncentráltak, hogy olyan jó erőben vannak, mint még soha: ekkor teljesítményük 75 kg-ra emelkedett. És mindez egy órán belül játszódott le!
Néhány éve magam is végzek meditációs gyakorlatokat testépítő edzéseimet megelőzően és közben is. Egy fiatal testépítő jött hozzám a meditációs gyakorlatokról és a mentális erő fokozásáról érdeklődve. Ennek lehetőségeiről és határairól beszélgettem vele. Arra a kérdésre, hogy meditációval fokozható-e a sportteljesítménye. Akkor már tudtam a választ (hiszen 25 éve végzek mentális jógagyakorlatokat). Felkeresett az edzőtermemben, egyre nehezebb súlyokat emelgetett, egészen a teljesítőképessége határáig. Ott a helyszínen olyan meditációs gyakorlatokat végeztettem vele, hogy csúcsformában van, és valami sohasem sejtett erő járja át. Pár perc múlva nemcsak felemelte azt a súlyt, amely az imént még kifogott rajta, hanem még két tárcsát is rárakott a rúdra. 10 perc alatt 11,2%-kal növelte a teljesítményét.
Dr. William S. Kroger, aki az önhipnózis-hiszen a meditációs gyakorlatok nagy része önhipnózison alapul- és különösen a sportteljesítmény-javító hipnózis egyik úttörője volt, meggyőző kísérleteket írt le. Az Egyesült Államokban végezte őket futókkal az Illinois Egyetemen. Az egyik futónak, aki lényegesen gyengébb volt a társainál, placebót adott és azt mondta neki, hogy ez a tabletta jelentősen fokozza majd teljesítményét, olyannyira, hogy le fogja győzni ellenfeleit. A meditatív szugerálás sikerrel járt. A futó minden alkalommal legyőzte ellenfeleit.
Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a sportolók semmiképp sem károsodhatnak, hiszen a meditációs gyakorlatok nem okoznak fiziológiai megterhelést, csupán egy gátlást szüntet meg, amely korábban akadályozta a sportolót képességeinek teljesebb kibontakoztatásában. Kroger meg van győződve arról, hogy a sportolók szervezetét bizonyos nem tudatos reflexek mindenképpen megóvják a túlerőltetés veszélyétől.
Figyelembe kell vennünk azt is, hogy egy testépítő edzésében, versenyformába hozásában szinte sohasem csupán a megfelelő edzés játszik szerepet. A legfontosabb a belső hozzáállás, a cél kitartó követése és megingathatatlan hit a győzelemben, a motiváltság folyamatos szintentartása.
A következő részben olyan meditációs gyakorlatokról lesz szó, melyek segítik a testépítő edzések teljesítményének fokozását.
A koncentráció gyakorlása
A koncentráció igen hasznos módja az, hogy valami egyszerű tárgyat választunk gondolatsűrítésünk céljából. Így például, magunk elé képzeljük egy égő gyertya lángját, s azt szinte a realitás erejével vetítjük tudatunkba. Minden apróságot megfigyelünk rajta. A koncentráció tárgyát naponta váltogatjuk, s mindig élénken a legaprólékosabb részletekkel együtt jelenítjük meg képzeletünkben. De koncentrálhatunk magunkra is. Különösen hasznos ez a koncentráció, ha a testépítésben átlagon felülit akarunk elérni. Elképzeljük magunkat, hogyan fogunk edzeni, versenyezni a jövőben, hogyan álljuk meg helyünket minden körülmények között, hogy kitartóak, bátrak, erősek, jók leszünk, s a „harcot” igazi férfiként fogjuk megvívni. Aki élénken el tudja képzelni sikereit, az egész bizonyosan sikeres lesz, aki önmaga kivetítését látja a jövőben, annak nincs mitől félnie. Ezek nem álmok, hanem realitások, a mentális erők oly sokak által kiaknázatlan kincsei.
1.gyakorlat
(Este elalvás előtt)
Ismételjük magunkban: „Mélyen, zavartalanul alszom. Mélyen és zavartalanul. Minden reggel frissen, kipihenten ébredek. Minden edzést örömmel vállalok, mert tudom, hogy teljesítményem egyre nő. Teljesítményem napról napra javul. Testemet átjárja az öröm, hogy ilyen erős vagyok, és ilyen jól érzem magam. Erőm napról napra nő. Teljesítményem javul. Jól érzem magam. Nagyon jól érzem magam.”
2. gyakorlat
(Edzés előtt)
Kb 10 perccel az ezés megkezdése előtt keress egy nyugodt helyet, ha lehet csendben vagy lassú, halk zeneszó mellett.
1. Helyezkedj el!
2. Kényelmesen, függőleges háttal ülj!
3. Tűzd ki célul, hogy erre az időre félreteszed érzéseidet és problémáidat!
4. Csukd be a szemed!
5. Rakd félre előítéleteidet a meditációval kapcsolatban!
6. Lazítsd el arc- és állizmaidat!
7. Szabályozd a légzésedet! Egyenletesen lélegezz!
Ismételd magadban: „Örülhetek ennek a csodálatos ellazultságnak, mely átjárja egész testemet. Napról napra egyre jobban érzem ezt a kellemes ellazulást. Egész testemet átjárja a friss erő, megtölti minden sejtemet. Nagyon energikus vagyok, erőnlétem kitűnő, bármikor kész vagyok a legjobb teljesítményemet nyújtani. Olyan jól érzem magam, mint még soha. Most mindjárt 3-ig számolok. Azután kinyitom a szememet, éber leszek és friss, nagyon jól érzem magam.

Egy- kettő - három. Szemet kinyitni! Teljesen éber vagyok, frissnek érzem magam, nagyon jól vagyok. A karom, a lábam könnyű, jól mozog. Duzzadok az erőtől és az energiától, kitűnően érzem magam. Kitűnően érzem magam.”
A színek és a meditáció
Surja, a kiváló osztrák okkultista a színeket biokémiai hatásuk szempontjából vetette vizsgálat alá:

„A hősugarak, melyek sötétvörösből, sárgából, narancsvörösből és sárgásvörösből állnak, izgatólag hatnak a szervezetre. Különösen a vörös és a narancs idéz elő élénkebb vérkeringést, anyagcserét és stimulálja az idegrendszert.”

Ezeket a színeket érdemes edzés közben alkalmazni. Meditáció közben a zöldeskék, kék, viola megnyugtató, csillapító faktorok a vérkeringés és az idegrendszer számára.
Miért meditálunk?
Újabban az emberek a stressz csökkentéséért fordulnak a meditációhoz, vagy eszközt látnak benne a gyötrő gondolatok leküzdésére. A meditáció legjobb meghatározása maga a végzése.
Legelőször is nagyon sok különféle módszere van. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nincs egyetlen „helyes” út, minden eljárásnak megvan a maga értéke. Több eltérő technika van, az ösztöneid fogják megmondani, hogy számodra melyik a leghelyesebb út. 3-4 héten át figyeld, hogy mi történik. A leghelyesebb naponta azonos időpontban végezni a meditációt. Minden edzés előtt le kell ülnünk, 10- 20 percig gyakorolni a módszereket. Ezen kívül naponta többször is kíséreljük meg elhallgattatni az elménket. Az a belső nyugalom, amelyet ezekkel a módszerekkel ki tudunk fejleszteni, edzéseinken is hasznosítható, jóval hatékonyabbá tehetjük őket. Ehhez nem kell más, csak gyakorlás.
„A testépítő sikerek titka a koncentráció” - állítja Frank Zane. Frank Zane edzési filozófiájába köztudottan a keleti zen buddhizmus vallási elemeit is beleszőtte. A koncentráció lehetővé teszi, hogy logikát vigyünk az edzésbe, s egy idő után kezdjük megérteni, hogy érzékeink interakciója hogyan hajtja végre azt az edzésmunkát, amely kiemelkedő eredményt hoz a testépítésben.
Láttál már nyúlra támadó kutyát, vagy egy madárra figyelő macskát? Ez az egy pontra figyelés képessége fejlődik ki benned, amint megtanulsz meditálni. Az egy pontra figyelés jártasságával együtt felfedezel mindenféle másodlagos előnyöket az életedben, azt a képességet, hogy gyorsan meg tudod különböztetni a fontosat a lényegtelentől, hatékonyabban teljesítesz edzéseiden, kevésbé reagálsz feszült helyzetekre.
„…ha gondolataink 12 másodpercig megszakítás nélkül ugyanazon tárgy felé irányulnak, azt koncentrációnak lehet nevezni. Ha szellemünk képes folytatni a koncentrációt, akkor azt meditációnak mondhatjuk.”
A koncentráció és a meditáció között elsődleges különbség az időtartam. Valójában tehát a meditáció nem más, mint hosszan tartó koncentráció. Nem könnyű koncentrálni, képzelhetjük, hogy még nehezebb meditálni. Ha azt gondoljuk, hogy képesek vagyunk koncentrálni egészen a meditáció szintjéig, akkor próbáljuk ki az alábbi kisérletet:

Üljünk egy kényelmes székben, gondoljunk egy tárgyra. Lehet egy faág, szikla, fa, gyertyaláng, homokbucka, virág, bármi. Fordítsd minden figyelmed a tárgyra. Nézd teljesen elmerülten, mintha még sosem láttál volna hasonlót! Ne bámuld, nézd a tárgyat! Majd csukd be a szemed, és fogd meg a tárgyat, ha erre alkalmas! Aztán újra alaposan nézd meg! Valahányszor azt érzed, hogy a figyelmed elkalandozik, könnyedén térj vissza a tárgyra! Egy idő után azt érzed, mintha csak beléptél volna a tárgy életébe, közös öntudatba olvadtál vele.
Eugen Herrigel, a Zen az íjászat művészetében c. művében írja: „Minél jobban koncentrál valaki, a külső ingerek annál inkább belevesznek a háttérbe.”
Meditáció mantrával
A mantra spirituális jelentést hordozó szanszkrit szó, vagy kifejezés, mint az OM vagy Om Mani Padme Hum (Üdv néked, ékszer a lótuszban!), amit a légzés ütemére állandóan ismételnek. Gyakran használt mantrák még a következők: OEM, SO-HOM, AH-NAM SHI-RIM, RAM-MAH. A mantra visszhangzik a gondolatainkban és a békés higgadtság érzését kelti bennünk. Úgy hírlik, ezeket a mantrákat sok ezer évvel ezelőtt a kozmoszból kapták nagyrabecsült bölcsek, és állítólag rezgéseket hordoznak, amely áthatja, megtisztítja a lelket és a testet.
A mantra ismételgetése használható meditációs gyakorlat kezdők számára, és főleg szokatlanul élénk elméjű embereknek. Segít, hogy megtisztítsd az elmédet. A mantra hangzása egy idő után kapaszkodónkká válik. Ha valami elterelné a figyelmünket edzés közben, akkor egyszerűen csak ismételgesd ezeket a különleges hangokat és ismét összpontosítani tudsz az edzésedre.
Én évek óta használom ezeket a gyakorlatokat. Úgy gondolom, a testi jógagyakorlatok mellett, melyek kiegészítői edzéseimnek, a meditációs és szellemi odafigyelésben az elmúlt évek során nagy segítségemre voltak. A múló évek megtanítottak arra, hogy hittel és akarattal bármi legyőzhető. Más dolog ezt a sportot űzni huszonévesen, amikor még a növekedési hormon- és tesztoszteronszintünk az egeket ostromolja, és más amikor már genetikai programunk szerint 30 év fölött több izomsejtünk pusztul el, mint amennyi képződik. Ezt a genetikai programot tudjuk módosítani a szellem-test-lélek kapcsolat összehangolásával, sejtjeinket folyamatosan megújítani, konzerválni, fiatalkor valónkat megőrizni. Tudományosan bizonyított tény, hogy 7 év alatt testünk összes sejtje kicserélődik. Ha nem teszünk ellene semmit, akkor csak elhasználjuk, de odafigyeléssel folyamatosan megújíthatjuk testünket. A keleti bölcsek szerint minden, a szellemi megújulást segítő gyakorlással (jóga, meditáció, relaxáció, zen meditációk) eltöltött 10 év 5 évvel fiatalítja meg az embert.
Nincs olyan igaz „mestere” a meditációknak, aki azt állítaná magáról, hogy mindent tud. Az igazi mester folyamatosan képes a megújulásra és „tudja a semmit”. Képes értékelni az újat, és minden tanítványt, vagy csak egyszerű érdeklődőt nyitott szívvel és szeretettel fogadni. A szeretet elfogadás. Elfogadni a másikat olyannak, amilyen.
Az a jó edző, aki a te saját döntéseid erősíti és segít, hogy belül megtaláld önmagad, ezért olyan edzőt keress, aki tudja és elismeri, hogy még mindig tanul. Én is folyamatosan tanulok és képzem magam könyvekből autodidakta módon, edzőmtől (Lantos Johnny) és tanítványaimtól. A mester jelzőt azok a fiatalok aggatták rám, akik felkértek, hogy segítsek nekik boldogulni az életben.
Ramana Maharshi szerint az igaz mester sosem lát semmilyen különbséget maga és a többiek között, és ez vonatkozik véleményem szerint az edzőkre is. Feltételezem, hogy mindannyiunk kollektív tudatalattijában létezik a Jung-i „árnynak” egy kifordított oldala, vagyis a ragyogó oldal.
Mentális vizualizáció
A vizualizáció olyan technika, amellyel pozitív irányba programozhatjuk agyunkat, hogy elérjük testépítő céljainkat. A vizualizáció segítségével beprogramozhatjuk tudatalattinkat kedvünk szerint nagyjából úgy, mint ahogy egy számítógépet is beprogramozunk bizonyos funkciók elvégzésére. A vizualizáció során tudatosan beprogramozzuk elménket, hogy segítsen megkönnyíteni számunkra a testépítéssel járó feladatokat.

Gyakorlat: este elalvás előtt
Ahogy ott fekszel az ágyon, képzeld el önmagadat, hogy milyen leszel egy napon! Élénken képzelj el minden egyes izomcsoportot, és képzeld el azt is részletesen, hogy milyen lehet BENNE LENNI eben az új testben! A megfelelő vizualizációkor legalább 10 percig kell összpontosítani az önmagunkban kialakult képre.
Átérezni azt, hogy milyen lehet belebújni egy ilyen pompás fizikumba, rendkívül fontos ahhoz, hogy optimális és eredményes legyen a vizualizációs gyakorlat.
Minden nap két dolgot képzelj el! Azt, hogy hogy fogsz kinézni a következő versenyen, és milyen lesz a másnapi edzésed.

Gyakorlat: edzés előtt
Mielőtt az edzőterembe mész, képzeld el az összes gyakorlatot, ismétlést, és érezd, hogy maximálisan felpumpálódnak majd az izmaid! Ezt minden nap tedd meg! Ha nem gyakoroljuk naponta a dolgot, akkor semmi értelme az egésznek. A rendszeresség igen nagy fontossággal bír. A vizualizáció az egyik legerősebb szellemi eszköz, de élni is kell vele.
Tudom, hogy lesz pár olyan olvasó, aki automatikusan azt gondolja, hogy ez az egész cik csak hókuszpókusz, az egész csak időpocsékolás. Pedig igenis csodákat művel, és nagyban megkönnyíti önmagunk legyőzését, félelmeink megismerését, mert ha nem ismerjük félelmeinket, nem tudunk küzdeni ellenük. Állandóan győztesként kell látni magunkat és pozitív énképet kell kialakítanunk.

 Persze az álmok nem teljesülnek egyik napról a másikra, sőt, néha évek sem elegendőek. Kitartásra, elszántságra, bátorságra is szükség van ahhoz, hogy ne térjünk le álmaink útjáról. Hinnünk kell abban, hogy egy nap elérjük majd azt, amit megálmodtunk. Ez óriási áldozatokat kíván, de biztos vagyok benne, hogy a siker nem marad el. Saját példám is bizonyítja ezt, hiszen nem lettem volna masters magyar bajnok, ha nem gondolkodom én is ekképp, és gyakorlom a fent leírt módszereket.
Legyünk, amivé lehetünk. Senki sem születik készen...
(Gracián)
Remélem sokaknak tetszett, amit sikerült összeállítanom a témából.
Baráti üdvözlettel:
Oláh Józsi (Joe mester)
Megjelent: 1348 alkalommal