2013. február 20., szerda 22:22

Felkészülés a tavaszi idényre: Csala Lilla, Somogyi Krisztián

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Csala Lillát már sokan ismerhetik, az I.F.B.B. szövetségnél versenyzett, volt 4. az Arnold Classic válogatón, illetőleg a Superbodyn 7. helyezést ért el.
Első sorban remek lábgenetikája miatt figyeltek fel rá, ezt az adottságát még Rubos Kati is elismerte, akiről tudjuk, Szikszai Gabriella után a legeredményesebb női testépítő volt, profiként is versenyzett, az I.F.B.B. szövetségnél.
Somogyi Krisztián Lilla barátja, Ő még teljesen kezdő, első versenye a Bodysport Kupa lesz, a tehetség kutató kategóriában.
Lilla 165 cm magas, jelenleg 70 kg.

Az izomtömege rendben van, az erőnlétével sincs gond, azonban a pózolásán van mit csiszolni.
A versenysúlyát 58 kg körül tippelem, azt javasoltam, már a jövő héttől kezdje el a diétát.

Lilla négy éve edz, 2010-ben indult először, a Superbodyn.
Idén tavasszal a Bodysport Kupán, a Rubos Kati Classic-on, biztosan indul, ha ezek a versenyek jól sikerülnek, tervben van az N.A.C. Világbajnokság, illetőleg a W.A.B.B.A. Világbajnokság is.

Somogyi Krisztián 2006 óta edz, akkor a testsúlya 65 kg volt, a 188 cm-es magasságához.
Jelenleg 105 kg, az időszakhoz képest jó formában.

Tavasszal Krisztián a Bodysport Kupán, a Rubos Kati Classic-on Lillával párosban biztosan indul, a többi verseny még képlékeny, illetőleg ennek a két versenynek a függvénye.
Pózolni még nyilván egyáltalán nem tud, de a versenyekig még rengeteg idő van, ha valóban meg akarja tanulni, akkor ez az idő bőven elég lesz.
Véleményem szerint kellő akarással, és sok gyakorlással mindketten sikeresek lehetnek, az adottságuk megvan rá.
Mindkét versenyző felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 1082 alkalommal