2014. január 29., szerda 23:18

Felkészülés a tavaszi idényre: Soós Bernadett fontolgatja

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Berni két éve nem versenyzett, utolsó versenye az N.A.C. Universum volt, amelyet megnyert, a fitnesz kategóriában.
Utána teljesen eltűnt, nem jelentkezett, pedig az Universum után nagy tervei voltak, de úgy látszik, másként döntött, és az élete más irányba fordult.
Most, két év után úgy látszik, újra hiányzik neki a versenyzés, mert felkeresett, segítsek neki felkészülni az N.A.C. Világbajnokságra.

Aki egyszer megérzi a siker ízét, nyerni tud rangos versenyeken, annak nem könnyű abbahagyni a versenyzést, még akkor sem, ha az átlag ember szemszögéből ez a döntés teljesen értelmetlen.
Berni 35 éves, gyermekei vannak, és mint mindenkinek, neki sem könnyű a megélhetés, de a szíve mégis visszahúzza a színpadra, hisz itt sikeres volt, ünnepelték, és önmaga lehetett.

Talán ezért döntött a visszatérés mellett, pedig a felkészülés soha nem könnyű, az Ő szintjén pedig főleg nem az.
Bernadett bár nem versenyzett, de edzésben volt, így nincs komolyabb baj a formájával, nincs elhízva, és a felépítése is szép arányos.

Apróbb hibáit szerintem könnyedén tudja korrigálni az N.A.C. Világbajnokságig, ha komolyan veszi a felkészülést.
Berni már most elkezdte összerakni a gyakorlatát, a fizikuma pedig rendkívül gyorsan tud változni az edzés, és a célirányos táplálkozás hatására.
Berni a Bodysport Kupán, az N.A.C. Világbajnokságon biztosan indul, de tervben van néhány W.B.P.F. verseny is.
Berni felkészülését a Pro Nutrition támogatja, így a táplálék kiegészítők biztosítva vannak a felkészüléséhez.
Ez óriási segítség, minden sportág iránt érdeklődő ember tudja, egy felkészülés nagyon sokba kerül, és minden segítség jól jön.
Remélem, Berni felkészülésébe nem jön közbe semmi rendkívüli, és sikeres lesz a visszatérése.
Berni felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 246 alkalommal