2014. március 11., kedd 12:22

Németh Róbert négy hét alapozás után

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Robi némi gondolkodás után úgy döntött, felkészül a tavaszi idényre.
Robi sikeres junior versenyző volt, még az I.F.B.B. szövetségnél, abban az időszakban, amikor egy magyar bajnoki cím még nagyon nagy dolognak számított.
Utána éveken keresztül nem versenyzett, de edzésben maradt, bírói vizsgát tett, pontozott a hazai versenyeken, folyamatosan figyelte a mezőnyt, és végül úgy döntött, tavasszal visszatér.

Robi elsősorban a nemzetközi versenyekre koncentrál, ami nem feltétlen világbajnokság, bár az is tervben van két szervezetnél, hanem inkább nyílt, nemzetközi kupákon szeretne indulni.
Robi jelenleg 103 kg, a magassága 176 cm, a fizikuma teljesen rendben van, nincs rajta súlyfelesleg, és ne feledjük, még legalább 9 hete van az első versenyéig.

Robi felül nagyon sokat fejlődött, hatalmas lett a felsőteste, a lábait azonban kicsit elhanyagolta, most ezen dolgozik, hogy arányba hozza a lábait a felsőtestével.
Szerencsére a lábai genetikailag gyorsan fejlődnek, junior korában még inkább láberős volt, így nem félek tőle, hogy nem lesz képes felhozni a lábait, amire kell.

Robi aktívan edző, szerencsére sok vendége, ami nagyon jó, azonban kérdéses, ennyi munka mellett milyen szinten tud majd figyelni a saját felkészülésére.
Nem akarom ideje korán túl keményen diétáztatni, hiszen még messze a felkészülés vége, nem akarom, hogy pont a célegyenesre fogyjon el idegileg, azt szeretném, ha motivált tudna maradni a felkészülés végén.

Robi felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 1038 alkalommal