Németh Róbert

Németh Róbert (10)

hétfő, 23 március 2015 10:13

Németh Róbert négy hét alapozás után

Írta:
Robi 17 évesen került ide, előbb versenyzőként, később edzőként dolgoztunk együtt.
Az IFBB szövetségnél évekig versenyzett, még nagyon fiatalon, junior kategóriában.
Ebben a kategóriában a junior bajnoki címig jutott, majd több év kihagyás következett.
hétfő, 02 március 2015 11:09

Németh Róbert két hét alapozás után

Írta:
Robinak jól indult az alapozás, az eltelt két hét alatt rengeteget változott.
A súlya hajszálnyit nőtt, viszont sokkal nagyobbnak tűnik, a jobb izomsűrűség miatt.
Robi jelenleg 109 kg, az időszakhoz képest jó formában.
Ez a testsúly tekintélyesnek mondható a 177 cm-es magasságához képest.
péntek, 13 február 2015 12:13

Németh Róbert elkezdte az alapozást

Írta:
Robi tavaly már kacérkodott a visszatérés gondolatával, el is kezdte a felkészülést, biztató formába lendült, azonban sajnos egészségügyi okok miatt fel kellett adja a felkészülést.
Azóta azonban szerencsésen meggyógyult, teljesen egészséges, motivált az edzésben, és jó formában van.
Ezért úgy döntött, elkezdi az alapozást, felkészül a tavaszi idényre.
Németh Robi tavaly tavasszal elkezdte a felkészülést, biztató formába lendült, de sajnos nem tudott versenyen indulni, mert egészség ügyi problémák merültek fel.
Az óta Robi már teljesen meggyógyult, és nagy kedvvel végzi az edzéseit.
Személyi edzőként dolgozik, a tanítványai szeretik, és bíznak benne.
Versenyző felkészítéssel is foglalkozik, például Fekete Dóra, és Keveházy Klementina is az ő tanítványa.
vasárnap, 11 május 2014 21:14

Németh Róbert kihagyja a tavaszi idényt

Írta:
Robi nagy lelkesedéssel készült a visszatérésre, keményen diétázott, ez látszott is a fizikumán, hétről hétre egyre jobb formát mutatott, szépen fejlődött.
A legutóbbi képek első versenye előtt 5 nappal készültek, még a vízhajtás előtt.
Mindig elszomorít, ha egy versenyző a célegyenesben kell feladja, de az egészség mindennél fontosabb, minden más csak utána következik.
szombat, 12 április 2014 20:11

Németh Róbert nyolc hét alapozás után

Írta:
Robi nagyon komolyan veszi a visszatérést, és ez meg is látszik a fizikumán.
Bár még nem versenydiétázik, de nagyon oda figyel az étkezésre, semmi értéktelen táplálékot nem eszik, csak olyan dolgokat eszik, amiből izmot épít, vagy energiát nyer.
Robi súlya nem változott érdemben az utóbbi nyolc hét alatt, most is 103-105 kg körül mozog.
Robi hat hét alapozás után rengeteget fejlődött.
Főleg a felsőteste, és az izomminősége javult.
Testsúlya alig változott, jelenleg 103 kg, az alapozás kezdetén 106 kg volt.
kedd, 11 március 2014 12:22

Németh Róbert négy hét alapozás után

Írta:
Robi némi gondolkodás után úgy döntött, felkészül a tavaszi idényre.
Robi sikeres junior versenyző volt, még az I.F.B.B. szövetségnél, abban az időszakban, amikor egy magyar bajnoki cím még nagyon nagy dolognak számított.
Utána éveken keresztül nem versenyzett, de edzésben maradt, bírói vizsgát tett, pontozott a hazai versenyeken, folyamatosan figyelte a mezőnyt, és végül úgy döntött, tavasszal visszatér.
szerda, 12 február 2014 21:40

Németh Róbert visszatér?

Írta:
Robi nagyon fiatalon, 17 éves korában került hozzánk.
Tele volt ambícióval, nagy lelkesedéssel edzett, és jó eredményeket ért el a junior testépítő mezőnyben.
Sajnos utolsó junior versenyén, mikor remek formában volt, a nem megfelelő színpadi mozgás miatt nem sikerült nyernie, és ez elkedvetlenítette a versenyzéstől.
Állam igazgatási főiskolát végzett, majd elvégezte a középfokú edzői tanfolyamot.
szombat, 06 február 2010 12:05

Személyi edzők a Bodysporton: Németh Róbert

Írta:
Folytatjuk a személyi edzőket bemutató cikkeinket. Most Németh Róbert junior bajnokot mutatjuk be, aki egy nagyon őszinte, lelkes sportember, az edző válaszol című rovatunk vezetője a bodysporton, fő életcélja az emberek egészséges életmódra való nevelése.