2014. március 29., szombat 20:25

Fister András nyolc hét alapozás után

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
András két éve került hozzám, teljesen kezdő versenyzőként, nem egész 16 évesen.
Az eltelt másfél és alatt András rengeteget fejlődött, szinte rá sem ismerni arra a kisfiúra, aki 15 évesen jelentkezett nálam, versenyezni szeretne.
Az óta már András országosan elismert versenyzővé vált, nyert több korosztályos versenyt, és sikerrel bizonyított a legnagyobb hazai versenyeken.
András Darók Patrikkal együtt jött hozzám, aki szintén versenyzési szándékkal érkezett, és jelenleg a őszi idényre készül.

András lassan befejezi az alapozás első fázisát, a súlya jelenleg 95 kg, aránylag jó formában.
András méreteiben, és arányaiban is sokat javult, szerintem ősszel készen fog állni a nemzetközi megmérettetésre.

Most durván 4 hét regenerálódási folyamat következik, kicsit lazább edzésekkel, mert utána már teljes erőbedobással készülünk az őszi versenyekre.
András durván 2 hetente jön fel hozzám kontrollra, ilyenkor mindig gyakoroljuk a pózolást is, lehetőleg csoportosan, most is így történt, a gyakorláshoz csatlakozott Polgár Szilvi, és Váradi Józsi is.

András nagyon motivált, szerintem ősszel ő lehet a szezon egyik meglepetés embere, szerintem minden 21 év alatti verseny favoritja lehet.
András fő versenye ősszel az N.A.C. Universum lesz, ide időzítjük majd a csúcsformát, itt szeretne bizonyítani, és lehetőleg dobogós helyezést elérni.

Szerintem minden esélye megvan rá, hogy itt is sikeres legyen, óriási tartalékai vannak, még csak a pályafutása elején jár.

András felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 308 alkalommal