2014. szeptember 27., szombat 21:48

Felkészülés az őszi idényre: Kozák László

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Laci rengeteget fejlődött az utóbbi három hétben.
Nagyon jó formában van, és szerencsére nem fogyott el, még mindig 96 kiló.
Laci első versenye a Dunakanyar Kupa lesz, ahol már legalább 90%-os formát szeretne hozni, a versenysúlyát 90 kiló körül tippelem.

Laci nem egy könnyen száradó típus, nagyon meg kell szenvednie a szálkásítással, ahogyan most kinéz, az nagyon következetes, kemény munka eredménye.
Ezt nagyon értékelem, mert tudom, mennyi munka, és lemondás van mögötte.

Laci második versenyidényére készül, és tervei szerint minden olyan versenyen indul, ahol lesz újonc, vagy tehetségkutató kategória.
Laci a Bodysport Kupán, a Fit Parádén, a Superbodyn biztosan indul, nemzetközi szereplést nem tervez, számára a Superbodyval véget ér az idény.

Laci nagyot lépett előre a tavalyi formájához képest, mentálisan is sokkal jobban bírja a felkészülést, remélem ez az elért eredményben is megmutatkozik majd, rengeteget dolgozott, megérdemelné.
Laci becsületesen felkészült, mindent megtett a sikerért, a többi már a bírókon, és az ellenfeleken múlik.

A tehetségkutató kategóriák mezőnye nagyon kiszámíthatatlan, néha egészen kivételes képességű versenyzők tűnnek fel, akik a legjobbakat is képesek komoly csatára kényszeríteni.
Ma már nincs könnyű mezőny, aki erre számít, az csalatkozik.

Laci arányaiban, méreteiben, és kidolgozásában is sokkal jobb, mint 1 évvel ez előtt, hogy ez mire lesz elég, egy hét múlva kiderül.
Laci felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 1050 alkalommal