Kozák László

Kozák László

2014. szeptember 27., szombat 21:48

Felkészülés az őszi idényre: Kozák László

Írta:
Laci rengeteget fejlődött az utóbbi három hétben.
Nagyon jó formában van, és szerencsére nem fogyott el, még mindig 96 kiló.
Laci első versenye a Dunakanyar Kupa lesz, ahol már legalább 90%-os formát szeretne hozni, a versenysúlyát 90 kiló körül tippelem.
2014. augusztus 21., csütörtök 21:44

Felkészülés az őszi idényre: Kozák László

Írta:
Laci jól halad a felkészüléssel, az eltelt 3 hét alatt rengeteget változott.
A testsúlya nem csökkent lényegesen, 3-4 kilót fogyott, jelenleg 98 kg, a versenysúlyát 90 kg körül tippelem.
Laci reálisan látja magát, nem akar az ősszel világbajnok lenni, az újonc, és a tehetség kutató versenyekre koncentrál.
2014. július 27., vasárnap 21:49

Felkészülés az őszi idényre: Kozák László

Írta:
Laci már most elkezdte a felkészülést az őszi idényre.
Mivel számára november elején vége az őszi idénynek, így előbb kezdte el a felkészülést, mint a csapattársai, akik nemzetközi versenyeken szerepelnek novemberben.
Laci fokozatosan kezd diétázni, nem akar túl sok izmot veszíteni.
2014. június 26., csütörtök 12:06

Felkészülés az őszi idényre: Kozák László

Írta:
Laci fizikuma tavaly ősszel egészen döbbenetesen átalakult.
Laci sikeres erőemelő volt, a testsúlya 130 kg körül mozgott, innen kezdte el a felkészülést, és fogyott 93 kg-ra, ennyi volt a tavalyi versenysúlya.
Laci önmagához képest remek formát hozott, de sajnos nagyon erős mezőnyt fogott ki, és nem tudott dobogóra kerülni.
2014. február 25., kedd 12:04

Kozák László felkészül az őszi idényre

Írta:
Kozák Laci tavaly ősszel keresett meg, segítsek neki felkészülni az őszi idényre.
Laci erőemelő volt, így meg voltak az alapjai, de nagyon sok volt rajta a felesleg, a diétát 130 kg-os testsúlyról kezdte, több mint 4 hónapot diétázott, nagyon sok izmot vesztett, és teljesen kimerült a felkészülés végére.
Laci ráadásul a Bodysport Kupák történetében kifogta talán a legerősebb mezőnyt, így bár jó formát hozott, nem sikerült neki a döntőbe jutás.
2013. szeptember 30., hétfő 11:25

Felkészülés a Bodysport Kupára: Kozák László

Írta:
Laci élete első versenyére készül, a Bodysport Tehetség Kutató Kupán szeretne indulni, a testépítő kategóriában.
Laci korábban sikeres erőemelő volt, testépítéssel egy éve kezdett foglalkozni, mikor eldöntötte, felkészül az idei őszi idényre.
Laci az egy év alatt drámaian átalakult, a régi képei alapján nagyon nehezen lehet ráismerni, hogy a mostani képeken lévő személy azonos az egy évvel ez előttivel.
Erőemelő versenyzőként a testsúlya 125 kg körül volt, jelenlegi súlya pedig 97 kg, a versenysúlyát 94 kg körül tippelem.
2013. szeptember 08., vasárnap 16:31

Felkészülés az őszi idényre: Kozák László

Írta:
Laci sajnos az egész előző hetet ki kellett hagyja, meghűléssel küzdött, így azt tanácsoltam, hagyja ki az előző hetet.
Szerencsére hét elejére már jobban lett, és újra elkezdett edzeni, a diétát betegség alatt is tartotta, így a forma nem ment el, sőt javult.
Laci három kilót fogyott, jelenleg 97 kg, javuló formában.
Főleg a combfeszítői, és a vállai lettel élesebbek, de összességében az egész fizikuma javult.
2013. augusztus 17., szombat 15:12

Felkészülés az őszi idényre: Kozák László

Írta:
Kozák László élvonalbeli erőemelő volt, rangos versenyeket nyert, de mindig is vonzotta a testépítés is, ezért úgy döntött, sportágat vált, és kipróbálja magát mint testépítő.
Laci 16 éves kora óta végez súlyzós edzéseket, 22 évesen kezdett versenyezni, mint erőemelő.
Laci jelenleg 26 éves, tehát abszolút nincs elkésve a sportág váltással.
Erőemelőként a 125 kg súlycsoportban versenyzett, volt junior magyar bajnok, sőt junior, és felnőtt Európa Bajnokságot is nyert, ugyan ebben a súlycsoportban.