2014. október 25., szombat 20:16

Felkészülés a Superbodyra: Deák István

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Deák Pistit sokan megmosolyogták, mikor kijelentette, ismét testépítésben fog versenyezni.
Pisti azonban most elszánt volt, hajlandó volt végre diétázni, és ez meg is látszik a mutatott formáján.
A Dunakanyar Kupán már bizonyított, itt második lett, Földvári Attila mögött.
A Bodysport Kupán pedig nyert az újonc kategóriában, még meggyőzőbb formával.

Itt már inkább faggatták, mint nevették, mi a titok, amivel ilyen drasztikus javulást ért el.
Az a titok, hogy nincs titok.

Következetes diéta, jól összerakott felkészülés, jó forma időzítés, röviden ennyi az egész.
És a hajlandóság, hogy végre mind ezeket végig is csinálta.

Pisti idén a Superbody után több versenyen nem indul, legközelebb a jövő tavaszi idényben versenyez, ahol cél az N.A.C. V.B. ahol a junior kategóriában szeretne bizonyítani.
Pisti nagyon nehezen ébredt fel, de szerencsére a végén sikerült neki, és úgy vélem, idén végre elindult azon az úton, ahol mindig is szeretett volna járni.

Még hosszú út áll előtte, nem is biztos, hogy az út nem lesz rögös, de végre rajta van, és ez a fő.
Tapasztalt már kudarcokat, most tálán eljött az ő ideje, végre megtapasztalhatja, milyen a siker, és az elismerés.

Nem feltétlen baj, hogy a pályafutása nehezen indult, így sokkal könnyebben fogja elfogadni a vitás döntéseket, nem fog összeroppanni egy esetleges rossz döntés miatt.
Aki színpadra lép, ezt el kell fogadja, a jót és a rosszat egyaránt, és hogy nem mindig azt kapjuk, amit megérdemlünk.
Remélem, most azt kapja majd, amit érdemel.
Megdolgozott érte, nagyon szorgalmasan.
Vida Zoltán
Megjelent: 293 alkalommal