2014. október 28., kedd 23:01

Felkészülés az őszi idényre: Soós Bernadett

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Berni felkészülése nem mentes a problémáktól.
Edzőtermet váltott, ami nem épp ideális felkészülés közben, és több más dolog is hátráltatta a felkészülését, amit nem tudott kivédeni.
Most azonban Berni a felkészülés hajrájába került, és Berni nem egy feladós típus, így önsajnálat helyett úgy döntött, inkább meghúzza az utolsó 5 hetet.

Berni az Universum előtt még egy versenyt tervez, a Due Torrit, ahol fitness kategóriában fog versenyezni.
Ez egy nagyon komoly, szövetségektől független nyílt verseny, magas díjazással, hagyományosan erős mezőnnyel.

Aki itt bekerül az első 3-ba, az bármilyen szövetség világbajnokságán is képes bekerülni a legjobbak közé.
Nehéz bármit jósolni, nagyon erős lesz a mezőny, de nyilván nyerni megyünk, ebben bízunk, aztán majd kiderül, kikkel kell megküzdeni a helyezésekért.

Berni stílust váltott, igazodik az uralkodó trendhez, új frizurával, de változatlanul remek fizikummal próbál a legjobb lenni a versenyen.
Berni még nem igazán keményen diétázik, de ennek ellenére remek formában van, szerintem 3 hét múlva már csúcsformában lesz.
Nem esett abba a hibába, hogy már az idény elejére csúcsformában versenyzett, és pont az idény végére fogyott el a muníció.
Éhes a sikerre, és komoly tartalékai vannak.
Minden esélye megvan rá, hogy november végén csúcsformában legyen, és ismét megnyerje az Universumot, a fitness kategóriában.
Ennek a felkészülésnek lesz a Due Torri egy nagyon fontos állomása, remélem, jól fog sikerülni, az esély megvan rá.
Vida Zoltán
Megjelent: 1130 alkalommal