2014. november 11., kedd 11:05

Soós Bernadett öt nappal a Due Torri előtt

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Berni 5 nappal a Due Torri előtt már közelíti a csúcsformáját, szerintem az olasz versenyre top formában lesz.
A gyakorlatán is változtatott, véleményem szerint az is látványosabb lett.
A Due Torri nagyon erős verseny, ide csak remek formát szabad hozni, különben nincs esély még a döntőbe jutásra sem.

Éppen ezért esélyekről nem is beszélnék, ami viszont biztos, Berni élete legjobb formájában lesz, bízik a sikerben, és meg tenni érte mindent a színpadon.
Az olasz versenyzők is nagyon jók, erre a versenyre biztos kihegyezik magukat, és ráadásul ők otthon vannak.

Berni már majd nem a verseny súlyánál van, maximum még 1-1.5 kilót fog fogyni szombatig.
Pénteken már csak pózolunk, szombat reggel indulás, vasárnap verseny.

Sajnos a szombati versenyt nem fogjuk látni, este felé érkezünk majd a szállásra, pedig jó lett volna felmérni az olasz mezőnyt.
Vasárnap 10-12 között regisztrálunk, aztán délután jöhet a verseny.
Berni volt már fitnessben világbajnok, nyert Svájc Opent, tehát bármilyen erős is a mezőny, szerintem esélyesként indul a versenyen.
Idegileg is toppon kell lennie, el kell higgye, itt is nyerhet, és a gyakorlatnál sem hibázhat.
Ha ezeket sikerül bevésnie, szerintem nyerhet.
Arányaiban kiváló, a kidolgozása pont annyira lesz éles, amit a kategória indokol, méreteiben is pont akkora, ami a fitnessben még eladható.
Ez egy nagyon fontos verseny, fő próba az N.A.C. Universum előtt.
És magasak a nyeremények is, ami szintén nem mellékes.
Amit lehetett, azt megtettük, a többi a bírókon, és az ellenfeleken múlik.
Vida Zoltán
Megjelent: 688 alkalommal