2014. december 30., kedd 10:41

Deák István januártól kezdi az alapozást

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Deák Pisti azok közé a versenyzők közé tartozik, akiktől sokat várok a tavaszi idényben.
Pistinek rövid volt az őszi idény, így nem vesztette el a motivációját, és jó formában van.
Pisti jövőre lesz 23 éves, így még versenyezhet juniorként tavasszal az NAC Világbajnokságon.

Pisti képességei alapján ott lehet a legjobbak között, ha hajlandó végig járni azt az utat, ami oda vezet.

Ha nem próbál egyedi, csak neki beváló ötleteket a diétánál, és csak neki beváló ötleteket az edzésben, akkor szerintem oda is érhet a legjobbak közé.

Idén már voltak biztató jelek a felkészülésében, látszott rajta, életében először komolyan vette a diétát.
Persze a mostani szint a vb-re nagyon kevés lesz, ennél sokkal többre lesz szükség, ha nyerni akar.

Pisti jelenleg 98 kg, az időszakhoz képest jó formában.
Az alapozásnál nagyon kell figyelni az arányosságra, mert Pisti bizonyos izmai túlfejlettek a többi izomcsoportokhoz képest.

A hangsúly a váll, a hát, és a karizmok fejlesztésén lesz, a combizmokat inkább csak mélyíteni szeretnénk, növelni a combizmokat már nem kell.
Az alapozás alatt is nagy hangsúlyt kéne fektetni a táplálkozásra, ebben óriási segítség a Power Track cég rendszeres támogatása.

Persze ez csak egy alap, e mellé nagyon sok más dolog is szükséges még, remélem, Pisti komolyan fogja venni amit megbeszélünk, és nem kezd egyéni, csak neki beváló akciókba.
Az alapozás során nem egy borzalmas izomtömeg, hanem egy harmonikus fizikum felépítése lesz a cél, méreteiben Pisti versenyképes a nemzetközi junior élmezőnnyel.

Nem tervezünk sok versenyt, 3-4 versenyre gondoltunk maximum, a csúcsformát május 30.-ra, az NAC VB.-ra időzítjük.
Január közepétől indul az alapozás, amitől személy szerint sokat várok.
Pisti felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 1072 alkalommal