2015. január 22., csütörtök 20:47

Deák István javuló formában

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Deák Pisti tavaly ősszel bebizonyította, képes diétázni, és jó formát hozni egy adott időpontra, és ez az ő esetében nagyon nagy dolog.
Előtte inkább a mesemondók közt volt számon tartva, a bölcs idézeteivel, és a frázis pufogtatásokkal.
Tavaly ősszel azonban tovább lépet a mesemondók közül a sportolók táborába, és majdnem teljesen következetesen végig csinált egy felkészülést.

Idén azonban nagy fába vágja a fejszéjét, felkészül az NAC Világbajnokságra, ahol dobogón szeretne végezni a junior kategóriában.
Erre csak úgy van esélye, ha nagyon következetesen, szorgalmasan, eltökélten készül, ezen a szinten már nem lehet hibázni.

Ezt szemtől szemben megbeszéltük, majd eltelt 2 hét, és Pisti felszedett vagy 6 kg, nem éppen izomban.
Úgy tett, mint egy kisgyerek, mindent megevett, ami eszébe jutott.

A nagyobb baj az, hogy ez meg is látszott rajta.
Természetesen letoltam, amit szerencsére mellre szívott, és két hétre rá, a következő kontrollon már jó formát mutatott, látszott rajta, nagyon odafigyelt, mit evett.

A változás nagyon meggyőző, Pisti súlya a képeken 90 kg, és még nem kezdte el az alapozást.
Ez tényleg nagyon jó, de ha képes így kinézni, miért kellett kinéznie úgy, mint 2 héttel ez előtt?

A testsúly ilyen hintáztatása nem a legegészségesebb, és izomvesztéssel is járhat.
Felkészülési időben egy elszánt versenyző nem adhat ilyen előnyt a riválisainak.
Minden kockának a helyén kell lenni, és nagy fegyelemmel, kitartással, alázattal végig kell tudni csinálni annak, aki nyerni akar.
Mert Pisti nyerni akar, junior kategóriában ez az utolsó esélye az NAC-nál.
Pisti képességei alapján elvben képes erre, de ehhez minden részletre nagyon oda kell figyelnie.
Remélem, képes lesz rá.
Pisti felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 1077 alkalommal