Ádámról már írtam egy cikket, melyben elismertem az akaratát, és a saját fizikumához képest elért változást.
Most eltelt újabb 3 hét, és ismét meg kell dicsérjem.
Ádám fizikuma látványosan változik, pedig még csak odafigyel az étkezésre, a kalória mérlege jelenleg pozitív.
Ádám arányaiban, és kidolgozásában is javult, amiért a legtöbb kritikát kapta az előző cikkben, a combizomzata is szépen elkezdett tagolódni.
Ez életben nyilván sokkal jobban látszik, mint a képeken, de a képeken is megfigyelhető a változás.
A Bodysport Tehetség Kutató Kupáig még nagyon sok idő van, szerintem Ádám addigra már nagyon egységes, éles fizikummal fog színpadra állni.
Persze csak abban az esetben, ha képes lesz betartani a diétát, aminek csak most jön a neheze.
Eddig nagyjából minden versenyző jelölt eljut a felkészülés során, ami ez után következik, az lesz az igazi próbatétel.
Az internet csak úgy harsog a hangzatos frázisoktól, mindenki háborúzik, odab…sz, csak éppen amikor eljön a verseny ideje, hol van ez a sok kemény legény?
Legtöbbje nem jut el a versenyig, valami közbe jön, a sors keze, az anyagiak, mindig van kifogás.
Éppen ezért nem szeretem a nagy szavakat, a hangzatos semmitmondó frázisokat, nem ettől lesz valaki sikeres.
Képes végig járni azt az utat, ami a sikerhez vezet, vagy nem?
A diétát a hangos frázisok nem pótolják, edzeni sem az interneten kell, hanem nap mint nap a teremben, elszántan, és következetesen.
És nem feltétlen harsányan.
Remélem, Ádám eljut a versenyig, végig csinálja azt, ami szükséges, és bebizonyítja, hogy nem hiába fordítottam figyelmet a felkészülésére.
Vida Zoltán