2015. március 05., csütörtök 12:15

Zsibrita Ádám négy hét alapozás után

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ádám nagyon gyorsan fejlődik, látszik rajta, nagyon komolyan veszi a felkészülést.
Minden kontroll alkalmával megdicsérem, látszik rajta, betartja azt, amit megbeszélünk, nem csak udvariassági látogatásokat tesz nálam.
Élete első versenyére készül, tele van lelkesedéssel, egész nap a felkészülés jár a fejében.

Ádám a Bodysport Tehetség Kutató Kupára készül, a 24 év alatti kategóriában szeretne jól szerepelni.
A junior mezőny mindig egy nagy talány, nem tudni, milyen képességű versenyzők indulnak éppen, ezért nehéz bármit is tippelni arról, hogy Ádám hol végezhet ebben a mezőnyben.

Egy biztos, nagyon igyekszik jól felkészülni, és saját magából kihozni a maximumot.
Ádám nagyon fiatal, még csak 22 éves, tehát még van ideje versenyezni bőven.

Ha az idény jól sikerül, nem tartom kizártnak, hogy ősszel nemzetközi szinten is kipróbálja magát.
Ádám jelenleg 89-90 kg, az időszakhoz képest már egész jó formában.

Felül már nagyon szép, és a lábai is elkezdtek formálódni.
A lábai genetikailag nehezebben alakulnak, de alakulnak, szerintem 8 hét múlva már teljesen rendben lesz ez is.

Teljesen más szisztéma szerint edz lábra, mint felsőtestre, és úgy tűnik, a módszer beválik, Ádám lábai szépen alakulnak.
A felkészülése elején voltak, akik leszólták a képeit, a mutatott formáját, szerintem 8 hét múlva nagyon meglepődnek majd, mikor látni fogják a végeredményt.
Ádám amit a felkészülés során eddig véghez vitt, az egy kisebb csoda, de a nagy mutatvány, a verseny még hátra van.
Remélem, a végén is olyan lelkes, és következetes marad, mint a felkészülés elején, és akkor az eredmény nem marad el.
Vida Zoltán
Megjelent: 1029 alkalommal