2015. július 21., kedd 22:14

Felkészülés az őszi idényre: Fister András

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Július végétől már András is elkezdi a formába hozást.
Nagyon hosszú idénye lesz, így érthető, próbálta minél hátrébb tolni a diéta kezdetét.
Andris 18 éves, korához képest nagyon következetes, de ő is csak ember, nyilván szerette volna minél tovább élvezni a viszonylagos szabadságát, az étkezés terén.

Ennek azonban a jövő héttől vége, elkezdődik a felkészülés.
András jelenleg 99 kg, aránylag jó formában, méreteiben, arányaiban sokat javult, így optimista vagyok a felkészülésével kapcsolatban.

Sokkal jobbak az esélyei idén, mint tavaly, hogy nyerni tudjon az NAC Universumon, a juniorok közt.
Persze még nagyon hosszú út áll előtte, rengeteg a butató, nagyon sok dologra kell figyelni, és bizony könnyű elcsábulni, ha ilyen hosszú a felkészülés.

Minél következetesebb marad, minél inkább betart mindent, annál jobbak az esélyei a győzelemre.
András idén úgy döntött, csak olyan versenyeken indul, ahol van kategóriája, tehát csak junior kategóriában indul, ott viszont legalább 4-5 versenyt tervez.

Október 4.-én a Herkules Trófeával kezd, ha lesz junior kategória, majd a Bodysport Kupa, és a Superbody következik.
Nagy valószínűséggel indul a Fit Parádén is, ha lesz junior kategória.

Fő versenye egyértelműen az NAC Universum lesz, november végén, Hamburgban.
Tavaly 3. volt, idén nyilván nyerni szeretne, amire úgy vélem, megvan az esélye.
Az, hogy képes lesz e valóra váltani, az már más kérdés, túl sokan próbálják ellátni tanácsokkal, és félő, hogy összezavarodik, és minden a neki tetsző verziót fogadja meg.
Ha így lesz, akkor nagy bajban van, mert ebből biztos nem jön ki semmi.
Nincsenek csodaszerek, csodamódszerek, a felkészülés gyötrelmét nem lehet kikerülni.
De végig lehet csinálni, következetesen, aki képes rá, az befutó lehet, aki nem, az várhatja a csodát, jövőre.
Vida Zoltán
Megjelent: 1258 alkalommal