András hajlamos túlzásokba esni, ha diétázik, akkor nagyon diétázik, ha pedig nem készül, eszik mindent, ami elé kerül.
Ha tovább akar lépni, ezen muszáj lesz változtatni, mert a vastagításnál nem izomtömeget növel, hanem elhízik, a formába hozásnál pedig túl sok izmot veszít.
Most próbálom rávenni, nagyon fokozatosan, ésszerűen építse fel a diétáját, ne akarjon 4 hét után rögtön csúcsformába kerülni.
Az első jelek biztatóak, remélem a folytatásban is tudok ráhatni, és nem csinál semmi butaságot.
András első tervezett versenye október 4.-én a Herkules Trófea, amennyiben lesz junior kategória.
András még csak 18 éves, a juniorok közt is a legfiatalabb, nincs értelme egyenlőre a felnőtt mezőnyben indítani, még a felnőttek közt nem lenne sikerélménye.
András arányaiban is rengeteget javult.
Ha megnézzük a tavalyi képeit, azonnal szembetűnő a változás.
András vállszélessége, mellizomzata rengeteget javult, sőt a combhajlítók változása is nagyon szembetűnő.
Ez nem véletlen, nagyon tudatos edzésmunka eredménye, rengeteg munkája van ebben a változásban, bizony nem adták ingyen.
De szerencsére a munka nem volt hiába való, András szépen felhozta a hiányosságait.
András fő versenye az NAC Universun lesz, november 30.-án, Hamburgban.
A csúcsformát ide próbáljuk időzíteni, remélem sikerrel.
A cél a Mr Universum cím megszerzése, a junior kategóriában.
Úgy vélem, erre meg van az esély, csak tudni kell élni vele.
Vida Zoltán