Földvári Attila

Földvári Attila

Attilát nagyon motiváltnak látom a mostani idényben, rég volt ilyen lelkes a felkészüléssel kapcsolatban.

Ez szerencsére látszik a formáján, már most nagyon száraz, pedig folyamatosan emeljük a szénhidrát bevitelét.

Nem szeretném, ha túl korán elfogyna, ha már ilyen szépen összeszedte magát.

Föci jelenleg 101 kg, még soha nem volt ilyen formában, ilyen magas testsúly mellett.

Élőben pedig még sokkal jobb, mint a képeken, a pózolásában ugyanis van néhány tartás hiba, amit szeretnénk a verseny idény kezdetére korrigálni, és akkor egészen másként fog mutatni.

Sok gyakorlásra, és fegyelemre lesz szükség, régi beidegződésekről van szó, nem lesz könnyű őket kiradírozni.

2017. február 16., csütörtök 21:14

Felkészülés a Bodysport Kupára: Földvári Attila

Írta:

Felkészülés a Bodysport Kupára: Földvári Attila

Föci egy hónapja kezdte a felkészülést, akkor 114 kg volt, viselhető formában.

Most 102 kg, remek állapotban van, nagyon gyorsan képes formába lendülni, inkább arra kell vigyáznia, ne fogyjon el.

Ennek érdekében magas szénhidrát bevitelt beszéltünk meg, nem szeretném, ha a fő versenyére elfogyna.

Föci nagyon motivált, mindent megtesz, de ez kétélű fegyver, néha hajlamos túlzásokba esni.

Föcinek még egy hete van a Pro Nutrition Grand Prix-ig.
Az alapozása jól sikerült, a hiányosságai javultak, méreteiben is sokat nőt.
Vagyis az előjelek jók, de a jó formához szükséges lenne egy jól sikerült formába hozás.
2015. szeptember 02., szerda 22:01

Felkészülés az őszi idényre: Földvári Attila

Írta:
Attila, művész nevén Föci rengeteget javult az alapozás alatt.
Méreteiben, és arányaiban is sokat fejlődött, most a finom hangolásnál arra kell vigyázni, ne fogyjon túl gyorsan, ne veszítsen izmot a hajrában.
Föci jelenleg 102 kg, az időszakhoz képest jó formában.
2015. augusztus 06., csütörtök 09:41

Felkészülés az őszi idényre: Földvári Attila

Írta:
Földvári Attila már nagyon rutinos versenyző, fő erénye mindig a definíció volt, ezzel tudta maga mögé utasítani riválisait.
Talán épp ezért, Föci mindig erre koncentrált, és legtöbbször túl korán érte el a csúcsformát, és gyakran nagyon elfogyott a versenyidény végére.
Most remélem, másként lesz, nagyon erősen próbálom befolyásolni, ne akarjon 4 hét alatt teljesen beszáradni, mert annak komoly izomvesztés lenne az ára.
2015. július 19., vasárnap 22:41

Felkészülés az őszi idényre: Földvári Attila

Írta:
Földvári Attilának jót tett az edzőterem váltás.
Méreteiben határozottan nagyobb lett, és sokkal jobb alapokról kezdi a formába hozást.
Föci első versenye a Pro Nutrition Grand Prix, szeptember 13.-án, Föci ide már csúcsformát szeretne hozni.
Földvári Attila pár éve üstökösként robbant be a magyar élvonalba.
Szinte minden hazai versenyt megnyert, Bodysport Kupát, Superbodyt, hogy csak a két leglényegesebbet említsem.
Föci a következő évben az NAC Universumon is elindult, ahol a 30 fős mezőnyben a hatodik helyen végzett.
Idén úgy döntött, ismét felkészül, és azt kell mondjam, nagyon jól döntött, mert méreteiben, arányaiban is rengeteget javult.
Attila már rutinos versenyző, több rangos verseny győztese, így várható volt, semmit nem bíz a véletlenre, és nem fog hibázni.
Ezzel együtt, a mostani formája még engem is meglepett, olyan jól sikerült a forma időzítése, hogy a szezon első versenyén szerintem jobban fog kinézni, mint eddig bármikor ez előtt.
Föcinek a formába hozással soha nincs gondja, mindig rettentően száraz.
2014. augusztus 25., hétfő 09:40

Felkészülés az őszi idényre: Földvári Attila

Írta:
Föci az eltelt egy hónap alatt rengeteget alakult, főleg az izomminőség tekintetében.
Föcinek mindig is a definíció volt a fő fegyvere, ebben tud vetélytársai fölé nőni, és szerintem ez idén sem lesz másként.
Föci jelenleg 98 kg, nagyon jó formában az időszakhoz képest.
2014. július 24., csütörtök 11:04

Felkészülés az őszi idényre: Földvári Attila

Írta:
Attila, művész nevén Föci tavaly ősszel vegyes idényt zárt.
Fő versenye a Superbody volt, ahol szerintem túl diétázta magát, nagyon lefogyott, és atletic kategóriában indult.
A kidolgozása nagyon jó volt, de arányaiban sebezhetővé vált, nagyon sok izmoz vesztett, ráadásul pont a kritikus izmaiból vesztett legtöbbet.
1. oldal / 2