Plumbás Ádám

Plumbás Ádám

Ádám a felkészülés kezdete előtt egy hónap teljes pihenőt tartott, készség szintű edzéseket végzett, esélyt adva a szervezetének a regenerálódásra.
Nagyon hosszú lesz számára az őszi idény, szeptember közepétől november végéig.
A csúcsformát november végére időzíti, az NAC Universumra.
Sajnos a Pro Nutrition Grand Prix kicsit megtréfálta az előzetes terveinket, két héttel előrébb hozták a verseny időpontját, így Ádám két hetes lemaradásban van az előzetes tervekhez képest.
2014. július 14., hétfő 10:48

Felkészülés az őszi idényre: Plumbás Ádám

Írta:
Major Zsolti és Kohári Ricsi mellett Ádám az, akitől szintén sokat remélek az őszi idényben.
Ádámnak már van nemzetközi tapasztalata, junior világbajnok volt a W.A.B.B.A. szövetségnél.
Idén nemzetközi szinten ő is kategóriát vált, 172 cm alatt, nyílt testépítésben indul.
2014. június 10., kedd 10:43

Plumbás Ádám hat hét alapozás után

Írta:
Ádám teljes erővel készül az őszi idényre, ahol már felnőtt testépítésben indul, mivel átlépte a junior kategória korhatárát.
Ádám junior világbajnok volt, a W.A.B.B.A. szövetségnél.
Az tavalyi őszi idényben Ádám javarészt már felnőtt versenyeken indult, ahol szép eredményeket ért el.
2014. május 21., szerda 12:09

Plumbás Ádám az alapozás kezdetén

Írta:
Ádám az alapozás első fázisát 103 kg-os testsúllyal zárta, utána négy hét pihenőt tartott.
Most miután kipihente magát, regenerálódott, újult erővel áll neki a következő alapozásnak, ami az utolsó lesz idén, hiszen ez után már célegyenesbe fordul a felkészülés, már a formába hozás következik.
Az előző alapozása jól sikerült, nem is annyira a mérleg, inkább a tükör szempontjából.
2014. március 31., hétfő 11:30

Plumbás Ádám nyolc hét alapozás után

Írta:
Ádám elszántan készül az őszi idényre.
Az alapozás első fázisát 106 kg-mal fejezte be, ami nagyjából annak megfelelő, amit vártam.
Fel lehetett volna jobban is erőltetni a testsúlyát, de szándékosan nem akartam, mert az már a minőség rovására ment volna.
2014. március 07., péntek 23:01

Plumbás Ádám hat hét alapozás után

Írta:
Ádám rengeteget javult az elmúlt hat hét alatt.
A súlya ugyan az utolsó két hétben alig egy kilót emelkedett, de az összkép mégis sokkal jobb, javultak az arányok, és sokkal tömöttebb az izomzata.
Ádám jelenleg 106 kg, az időszakhoz képest remek formában.
2014. február 17., hétfő 22:29

Plumbás Ádám négy hét alapozás után

Írta:
Ádám nagyon szépen alakult az első két hétben, 97 kg-ról 102 kg-ra ment fel a súlya, úgy, hogy közben az izom állaga is javult.
Eltelt újabb két hét, és Ádám már 104 kg, legalább olyan formában, mint 102 kg-os testsúllyal.
Vagyis minden tervszerűen alakul, nagyjából az történik, amit vártam.
2014. február 04., kedd 23:20

Plumbás Ádám két hét alapozás után

Írta:
Ádám tavaly nagyon korán kezdett diétázni, így nagyon elfáradt a tavalyi őszi szezon végén.
A Superbody után kiengedett, talán kicsit jobban, mint az ésszerűség diktálta volna, de az vesse rá az első követ, aki ilyet nem élt át.
Nagyjából két hete kezdett ismét ésszerűen táplálkozni, és változtattunk az edzésein is, ismét együtt edzünk.
Ádám két hete 97 kg volt, most két hét elteltével 102 kg, jobb formában, mint 97 kg-os testsúllyal.
Ádám ősszel nagyon korán kezdte a felkészülést, és az idény végére minden téren kimerült, így nem vállalta a nemzetközi versenyeken való indulást.
Ádám csúcsformáját a Bodysport Kupán érte el, a Superbodyn több apró hibát követett el, így nem tudta megismételni a Bodysport Kupán mutatott formáját.
Ádám idén viszont a felnőtt nemzetközi élmezőnyben is szeretne bizonyítani, az N.A.C. Universumra koncentrál, célja az első háromba kerülés, a nyílt testépítés, 179 cm alatti kategóriában.
Ádámot kezdő versenyzőként a scitec cég támogatta, nem állandó, fix támogatással, hanem blogos tevékenysége alapján.
Az óta azonban Ádám tovább lépett, és sikeres élversenyzővé vált, így szeretett volna egy fix, állandó támogatást kapni, a blogoláson felül.
Sajnos azonban erre nem volt lehetőség, így Ádám úgy döntött, elfogadja a Power Track ajánlatát, amely fix támogatást biztosít a számára, a blogolásért kapott támogatás mellett.