2011. március 01., kedd 23:31

Alex nem adja fel...

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
A 2011-es év nem valami jól indult Alex számára.
Januárban elvesztette a szponzorát, aki két éven keresztül támogatta.
Nem váltak el haraggal, nem személyes okok, hanem a gazdasági helyzet miatt szüntették meg a támogatását.
Ami persze nem változtat azon, hogy így sokkal nehezebb lesz a felkészülése, jelenleg önerőből készül, nincs szponzora, aki támogatná.
Ráadásul februárban lebetegedett, egy hétig lázas volt, két hétig nem tudott edzeni.
Ennek ellenére, Alex nem adja fel, mindenképp fel akar készülni az őszi idényre.

Gondolkodott a tavaszi idényen is, ám végül úgy döntött, anyagi okok miatt csak az őszi szezonra készül.
Mivel Tóth Dani ebben az évben nem indul, így Alex fő célja az amatőr Universumon az abszolút kategória győzelem, majd utána szeretne nyerni a Pro Universumon is.
Illetőleg az ősszel versenyez az összes pénzdíjas versenyen, amin indulni érdemes.
Vagyis nagyon motivált, nem tört meg, hisz benne, hogy a nehézségek ellenére a 2011-es év az övé lehet.

Amint megszokhattuk, legnagyobb ellenfelei a magyarok lesznek, többek közt Molnár Péter, Major Zsolt, Kökény Béla-hogy csak párat említsek.
Ilyen szintű versenyzőknél mindig a pillanatnyi forma dönt, nehéz bármit is előre jósolni.
Egy azonban biztos, érdekes lesz a 2011-es év, Tóth Dani nélkül is lesz izgalom bőven, Dani távollétében kiegyensúlyozottabb lesz a mezőny.
Szerintem nagyon érdekes, színvonalas lesz az őszi idény, több közel egyforma képességű versenyző közt csak az aznapi forma fog dönteni, könnyen elképzelhető hogy akár versenyenként is változhat a sorrend, a pillanatnyi forma függvényében.
Vida Zoltán
Megjelent: 1040 alkalommal