2011. március 20., vasárnap 22:54

Tejsavó fehérje változatok, melyiket mikor érdemes fogyasztani?

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
A táplálék kiegészítő piacon vezető szerepet töltenek be a protein készítmények.
Szinte minden edzőterembe járó fiatal fogyasztja, hiszen legtöbben tisztába vannak azzal, hogy a fehérjebevitel szükséges az izomtömeg növeléshez.
A protein turmixok legnépszerűbb képviselője a tejsavó / whey protein.
Népszerűségét valószínűleg annak köszönheti, hogy könnyen emésztető fehérjeféleség, nagyon jó arányba tartalmazza az izomépítéshez szükséges aminosavakat, és végül az előállítása sem túl költséges, így a használó igen jó áron tud hozzájutni (összehasonlítva pl. a marha szérum albuminnal).
Azonban ha egy vásárló végig néz egy tejsavó fehérjéket áruló bolt polcán, az zavarba ejtően nagy választékkal találkozik.
Koncentrátumokkal, izolátumokkal, kevert termékekkel, hidrolizátumokkal, illetve „nano” technológiás termékkel.

Az alábbiakban, ezekről a fehérjékről ejtünk szót felvázoljuk a köztük lévő különbségeket.
A tejsavó nem más, mint a sajt vagy kazein gyártás során megmaradt „melléktermék”, ezt az opálos folyadékot különböző eljárásokkal szűrik, majd porítják és ízesítik a gyártó cégek. Sokszor hallani, hogy a testépítők szintetikus „porokat/fehérjét isznak”, a szintetikus jelző a fehérje részre a fentiek alapján nem állja meg a helyét (a fehérje laboratóriumi szintézise igen költséges folyamat lenne, amit egy átlag, de még egy gazdagabb ember sem tudna hosszútávon megfizetni).
A szintetikus jelző inkább az ízesítő és adalékanyagokra vonatkozik.
A gyártási eljáráshoz visszatérve a különböző szűrési eljárások azok, melyek megkülönböztetik a dobozban található termékeket.
A nyers tejsavó (folyadék) körülbelül 5% laktózt tartalmaz és némi zsírt is.
Tekintve, hogy vizes oldatról van szó, a zsír komponenst viszonylag könnyű eltávolítani a rendszerből (egyszerűen „lefölözik”), a nagyobb gond cukorral van, hiszen az a proteinnel együtt oldott állapotban van.
A laktóz kiszűrésére különböző pórus nagyságú membránokat használnak.
A koncentrátumoknál a pórus átmérő viszonylag nagy, vagy nem olyan alapos a szűrés, így a termékben megtalálható ugyan némi laktóz (protein koncentráció 60-80% körüli), de a bioaktív fehérjestruktúrákból is több található benne.
Az izolátumoknál kicsi pórusú membránokat használnak (vagy többször szűrik), így tisztább fehérje por nyerhető (80-97%), de kevesebb lesz a bioaktív összetevő (nagyobb fehérjekomponensek, melyek általában többfajta és jobb spektrumú aminosavakat tartalmaznak).
A harmadik csoportot a hidrolizátumok képzik, melyek előemésztett fehérjék.
Ezeket általában enzimatikusan hidrolizálják (hidrolízisnek nevezik a fehérjéket alkotó aminosavak közti kötések bontását).
A szűrés végén egy viszonylag tiszta fehérjés oldatot kapunk, melyet a porlasztásos szárításnak nevezett folyamattal porítanak.
Az egyszerű forralásos módszer azért nem lenne célszerű, mert a fehérjék igen érzékenyek a hőhatásara, és hajlamosak a szerkezetváltozásra (un. denaturálódnak, mely a normális, „naturális” szerkezetük elvesztését jelenti)
Egy új találmány a nano-technológiával készült fehérjéket, olyan finomra próbálják porítani, hogy azok 2-50 mikron nagyságú komponensekből álljanak.
A cégek az ilyen eljárással készült fehérjékről azt állítják, hogy ezek jobban szívódnak, illetve gyorsabban hasznosulnak.
A kutatási eredmények azonban még nem nagyon vannak erről a módszerről, és tekintve, hogy a szervezetnek amúgy is meg kell emésztenie a fehérjéket (nem történik ugyanis aminosavakra bontás, csupán nagyon finom eloszlatás), a módszer hatékonysága kérdéses.
Végezetül pedig elmondható, hogy a koncentrátumok inkább főbb étkezések alkalmával, - vagy helyett -, célszerű alkalmazni (nagyobb biológiai érték), az izolátumokat és a hidrolizátumokat pedig edzések után vagy edzés közeli időszakban.
Megjelent: 2078 alkalommal