2012. április 18., szerda 13:01

Jubileum az Arénában

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Még mielőtt bárki azt hinné, hogy valamelyik ezt a nevet viselő korszerű bevásárló központ, vagy gladiátor aréna, melynek porondja iszonyú mennyiségű ártatlan keresztény vérrel csillapította szomját, és a nép cirkuszi vágyát az ókorban, ünnepli jubileumi évfordulóját, eloszlatom ezt a tévhitet.
Mindössze a csornai Aréna testépítő terem jubilál, amely idén pontosan tíz éve született. Szülőatyja Bogáti Árpi, azóta irányítja, dédelgeti, és az évek során hat alkalommal rendezte meg az Aréna Kupa nemzetközi testépítő versenyt.
2009-ben Vida Zolival karöltve Csornán hozták tető alá a Bodysport-Aréna NAC Universe kvalifikációs versenyt, amelyhez fogható testépítő és fitnesz rendezvény, színvonalát és értékét tekintve még nem került megrendezésre a nyugat-magyarországi, tizenkétezer lakosú kisvárosban.

Paradoxon, Árpi érkezése előtt három "szakember" is próbálkozott fitnesz biznisszel ugyanabban a helységben, egymás kezébe adva a kilincset alig több mint két év alatt, de mindannyian csődbe zuhantak, és a főbérlő, azaz a helyi önkormányzat azóta is rohan az elmaradt bérleti díja után, sőt bírósági útra terelte az ügyet, de az"úriemberek" felszívódtak, így a városnak le kell nyelnie a békát.

Mindez ékes példája annak, hogy akinek több zsozsó lapul a pénztárcájában, és hobbiból frekventálja a fitnesz termeket, nem garancia arra, hogy szakmailag, erkölcsileg rátermett annak irányítására is.

Emlékszem amikor 2004 év végén, az Inferno első teremtulajdonosa (nem ő rúgott ki!) megkeresett a Colosseum Fitnessben (akkoriban ott voltam teremvezető), és csábító ajánlatot tett, hogy együtt nemzzük meg az Infernot a káoszból, annak szakmai irányítását vállaljam el, és szándékát, hogy engem szeretne a pokol bugyrába "vonszolni" közölte a Colosseum akkori tulajdonosával is, akit megkérdezett, nem tart-e attól, ha én kilépek, térdre rogy majd a terem?
A frappáns válasz; "Ide nem a Misi sporteredményei és szakmai tudása kellenek, hanem az én személyes varázsom, és egy nagycsöcsű pultos lány. Nagy terveim vannak, hogyan tudnám fellendíteni a jövőben a Colosseumot."
Nos a babiloni tervekből, valamint a személyes varázsból annyi valósult meg, hogy nem egészen egy év alatt csődbe ment a terme, eladósodott és hitelezői az adósság fejében zárolták a gépparkját, és elkobozták a termet ettől a zseniális szakértelemmel megáldott, lendületes üzletembertől.

Lapátra tették, és másnap, amikor a saját termében edzeni szeretett volna, a nagycsöcsű pultos lány - természetesen utasításra - napi belépőt kért a tegnapi főnökétől.
Az más kérdés, hogy azóta a Colosseum szerencsésebb napokat látott, jobb kezekbe került és egy új koncepcióval ma is működik.
Elcsépelt mondás, de releváns; "a suszter maradjon a kaptafánál"!

Termek nyílnak, termek zárnak, Árpi teszi a dolgát, az Aréna 2002 március óta működik, sőt versenyzőket is nevelt, bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem alkottak maradandót, de mindez azt sugallja, hogy foglalkozik a teremmel, azon belül a sport érdekeit szolgálja, és nem csupán a belőle származó haszon hajtja.
Ehhez viszont szükséges a sportolói múlt (és reméljük jövő), szakmai hozzáértés, vendégekhez való hozzáállás, emberséges viselkedés és az elmaradhatatlan tekintély.
Úgy vélem ezek az erények összpontosulnak Árpiban, amelynek legékesebb eredménye épp az említett tíz év folytonosság.
Nem vagyunk próféták, de a jelek arra vallanak, hogy még jó néhány évet, vagy akár évtizedet is a csornai Arénában tölt majd el.
Summa-summarum, a testkultúra igenis működhet, ha nem dilettáns kezekben van a terem sorsa.

"múmia"
Megjelent: 616 alkalommal