2014. december 29., hétfő 11:40

Elkészült a felújítás második üteme a Vida Fitness-ben

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Elkészült a felújítás második üteme a Vida Fitneszben.
Köszönjük vendégeink türelmét a felújítások alatt, igyekeztünk mindent úgy csinálni, hogy az a lehető legkevésbé zavarja vendégeinket.
És köszönöm az alkalmazottak, és a barátok hozzáállását, akik hétvégénként sokszor éjszakába nyúlóan dolgoztak a teremben, hogy minden rendben legyen karácsony előtt.

Szerencsére jók a visszajelzések, nem dolgoztunk hiába, tetszenek a változások a vendégeinknek.
A 2015-ös évet egy teljesen felújított teremben kezdjük, és még mindig tervben van néhány változtatás.

Szeretnénk a szolgáltatásokat is bővíteni, erre is vannak ötletek, de ez már a 2015 év feladata lesz.
Ilyenkor év végén a leggyakoribb kérdések egyike, lesz e áremelés.

Mivel 2.5 éve nem emeltünk árat, így ez most sajnos elkerülhetetlenné válik, de a mértéke szerintem csekélynek mondható.
Szerencsére edzőtermünkben nagyon sok a törzsvendég, van olyan vendégünk, aki nyitás óta, azaz 20 éve jár ide.

Ez nagyon jó érzés, és egy komoly biztonság.
Igyekszünk őket megbecsülni, minden téren.

Az edzőterem fogalma már nagyon más, mint akár csak öt évvel ez előtt, a vendégkör is erőteljesen átalakult, nincs mit tenni, igazodni kell ezekhez a változásokhoz.
Persze ez nem azt jelenti, feladjuk az edzőterem karakterét, amit a törzsvendégeink szeretnek, csak azt, hogy próbálunk megfelelni az újabb kihívásoknak.

Reméljük, a változások elnyerték vendégeink tetszését, és továbbra is megtisztelnek minket bizalmukkal.
Vida Zoltán
Megjelent: 2810 alkalommal