2015. március 16., hétfő 12:51

Zsibrita Ádám a héten kezdi a formába hozást

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ádám nagyon szépen alakult az alapozás alatt.
Múlt héten azonban infulenzás lett, nagyon legyengült, és ezért tanácsomra kicsit lazított a diétán, hogy minél előbb meggyógyuljon.
Meg is gyógyult, de az egy hét lazítás meglátszik a formáján.

Sajnos a felsőteste láthatóan visszavizesedett, egyedül a combfeszítői tartották meg a két héttel ez előtti formát.
Persze itt nem drasztikus romlásra kell gondolni, egy átlag ember valószínű észre sem venné, de ennyi évvel a hátam mögött én egyből kiszúrtam.

Nem katasztrófa ez, mindig mondom, nincs tökéletes felkészülés, inkább annak kell örülni, hogy ez most történt, és nem egy héttel a verseny előtt.
Még nagyon sok idő van a versenyig, addig ez az apró kilengés bőven helyre hozható.

És helyre is lesz hozva, Ádám a héten már elkezdi a formába hozást, szigorodik a diétája, és az edzésben is nagyobb sebességre kapcsol, fokozza az intenzitást.
Ádám jelenleg 91 kg, tehát 4-5 kiló jött rá egy hét alatt, mikor kicsit elengedte magát.

Két hét múlva szerintem ismét 86 kg körül lesz, csak sokkal jobb formában, mint 2 héttel ez előtt, mikor beteg lett.
Ádám nagyon motivált, egészen apró dolgokra is próbál figyelni, próbál maximálisan ráhangolódni a felkészülésre.

Első versenyidénye, és első versenye lesz a Bodysport Tehetség Kutató Kupa, ahol a 24 év alatti kategóriában szeretne minél jobb helyen végezni.
Mivel még csak 22 éves, így jövőre akár nemzetközi szinten is kipróbálhatja magát, ha az első idénye jól sikerül, és a lendülete nem törik meg.

A kérdés az, mennyire hangolódik rá a felkészülésre, hogy sikerül az első verseny, és hogy érzi majd magát a színpadon.
Ha ráérez a versenyzés ízére, szerintem érdemes lenne jövő tavasszal egy nemzetközi versenyt is tervbe venni, korban még pont beleférne.

Ádám felkészülését végigkísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 1126 alkalommal