Erőemelő edzéstervek

2007. szeptember 29., szombat 16:34

Bevezető az erőemelő edzéstervek használatához

Írta:
Erőemelő edzés, erőnövelés

A testépítő és küzdősport edzéstervek után elkezdjük az erőemelő edzéstervek feltöltését. Olyan szakemberek segítségét kértem, mint Molnár Miklós 22-szeres magyarbajnok, masters Világ és Európa bajnok, Lovász György többszörös masters Világ és Európa bajnok erőemelők.
Az erőemelés alapvetően más, mint a testépítés. Bár mindkét sportot súlyzóval végzik, a célok alapjaiban különböznek.
A testépítésnél cél a tökéletes alkat megközelítése, erőemelésnél a teljesített súly nagysága a lényeg.
Erőemelők tehát másképp edzenek, a három fő gyakorlat, fekve nyomás, guggolás, felhúzás köré csoportosul az elvégzett edzés munka.







Mivel ezek a gyakorlatok nagyon energia igényesek, és a relatív minél kisebb izom tömeg mellett elért minél nagyobb teljesítmény elérése a cél, így az erőemelők alacsony ismétlési számmal, teljes kipihenéssel edzenek, legalábbis az alap gyakorlatoknál.
És a gyakorlatokat szigorúan meghatározott szabályoknak megfelelően hajtják végre.
Általában még a bemelegítésnél sem nagyon mennek alap gyakorlatoknál a hatos ismétlési szám fölé, az edzésterv és a terhelés görbék a verseny időpontjától függően változnak.
Általában hetente legalább egyszer meg kell közelíteni a maximális súly 80%-át, illetőleg kéthetenként a 90, esetleg 100%-ot.
A mai erőemeléshez sajnos már hozzá tartoznak a különböző ruhák, amik nagymértékben befolyásolják a teljesítményt. Igazán a ruhákat a sérülések kiküszöbölése miatt kezdték alkalmazni, ez érhető is, azonban nagyon rövid idő után elkezdtek olyan ruhákat gyártani, amelyek fő célja a teljesítmény fokozás volt. Így nagyon gyorsan fejlesztenek egyre újabb, még erősebb ruhákat, aki nem a legújabb modellben versenyez, komoly hátrányba kerülhet. Én személy szerint ezzel már nem tudok azonosulni.
A magyar erőemelés nagyon eredményes, sok Világ és Európa bajnokunk van. Az erőemelő edzéstervek természetesen nem alapvető igazságok, csupán alternatívák, melyen érdemes elgondolkodni.
Remélem az edzéstervek, alapgondolatok leírásával hozzá tehetünk valamit az erőemelő sport népszerűsítéséhez, elsajátításához.

Vida Zoltán
Molnár Miklós huszonkét felnőtt erőemelő magyar bajnokságot nyert. Azt hiszem, ez önmagáért beszél. Szerintem ennyit soha senki nem fog nyerni.
Legjobb eredményei: fekve nyomás 170 kg, ruha nélkül. Guggolás: 287.5 kg, kezdetleges ruhában. Felhúzás: 322.5 kg. Miki ezeket az eredményeket 90 kg-ban érte el, több mint 40 évesen.
Most lássuk a felkészülési edzéstervet, amellyel ezt az eredményt elérte.
Folytatjuk az erőemelő edzéstervek közlését. Molnár Miklós masters világbajnok után, Steer József masters erőemelő Európa bajnok edzéstervét ismertetjük.
Ezt a felkészülési szisztémát Józsi 10 héttel a verseny előtt kezdte el, tehát egy jó állapotról indulva, kimondott formába hozó, felkészülési program.
Józsi nyolcszoros masters bajnok, az ötven év feletti kategóriában. Legjobb eredményét-nem tévedés- 62 évesen érte el. A testsúlya 113 kg volt, guggolásban 290 kg-ot, fekve nyomásban ruha nélkül 150 kg-ot, felhúzásban 280 kg-ot teljesített. Azt hiszem, ez 62 évesen egyedül álló teljesítmény.
Képek megtekintése
Peti két éve edz nálam. Most a hétvégén megrendezésre kerülő, Pozsonyi Európa bajnokságra készül, melyen jók az esélyei, edzés eredményei alapján akár a legfényesebb érmet is elhozhatja. Nézzük azt a programot, mellyel Peti a versenyre készült.
Képek Piszák Petiről
Folytatjuk az erőemelő edzéstervek közlését.
Most a ˝Hegyi Gorilla˝ Kathi Béla egyik erőemelő edzés módszerét közöljük.
Béla tehetsége a súlyzók világában vitathatatlan, hiszen erőemelésben, fekve nyomásban, testépítésben is nyert világbajnokságot.
Tehát a legsokoldalúbb sportember. Nézzük tehát, hogy készül a bajnok.
Nem rég közöltük Béla erőemelő edzésmódszerét.
Most fekve nyomó edzésmódszerét közöljük, hiszen Bélától érdemes tanulni, fekve nyomásban is volt világbajnok.
A programot a verseny előtt négy hónappal kezdi, az egyik héten durván hatos ismétlésekkel, általános edzést végez, a másik héten mindent bele edzések, hármas ismétlésekkel.
Az utolsó hat hétben nincs könnyű hét, verseny előtt három héttel kezd ruhát használni a fekve nyomásnál.
A verseny hetében visszavesz a terhelésből, hogy az izmai, izületei maximális állapotban legyenek a verseny idejére.
Tehát a program:
Nehéz hét!