2008. január 03., csütörtök 19:14

Egy pici tudomány

Írta:
Az elhízás napjaink népbetegségévé nőtte ki magát, csak körül kell néznünk, hogy lássuk ennek bizonyítékait. Az ok számos ponton keresendő melyet tanulmányok, kutatások tömege vett górcső alá. Az egyik legfrissebben publikált tanulmány, melyet a holland Unilever Health Institute kutatói végeztek, olyan un metabolikusan aktív élelmiszereket illetve összetevőket vizsgáltak melyek befolyást gyakorolhatnak energia felhasználásunkra, termogenezist, anyagcsere gyorsulást idézve elő.

2007. december 16., vasárnap 08:00

Az Arginin

Írta:
Az őszi verseny-szezon derekán Bán Lacival (a Power Track „frontemberével”) egy vacsora közben (ami igazából csak a társaság egyéb szereplőinek jelentett vacsorát, nekem csak sűrű light cola kortyolgatást a versenydiéta közben) valahogy szóba kerültek az angliai testépítők, az ottani módszerek, technikák, az ottani sokkal inkább hard-core és nem wellness irányú feeling, a nagy Dorian Yates és persze az alapvető ki mit szed kérdés. Így jutottunk el az argininhez, mint ottani alap és nagy dózisban fogyasztott kiegészítőhöz, ami itthon is kezd alap-kiegészítővé válni.



A kilencvenes évek elején-közepén az arginin-ornithin-lizin tartalmú „növekedési hormon termelést serkentő” kiegészítõk meglehetős népszerűségnek örvendtek. Ilyen jellegű hatásukat - az azt alátámasztó tudományos kutatások hiányában sokan vitatták-, mégis számtalan formában kaphatóak voltak. Aztán valahogy eltűntek a boltok polcairól, s néhány éve jelentek meg újfent, azonban immár hatalmas tudományos adatbázis-csóvát húzva maguk mögött. Az újonnan fókuszba került hatás a nitrogén-oxid molekulához kötődött. Az arginin ugyanis a nitrogén-oxid prekurzora, mely fontos vasodilatátor (érfaltágulat fokozó hatású) anyag, ennek nyomán hatására növelt volumenű véráramlás, s így oxigén- és tápanyag szállítás jön létre. Ilyetén hatása okán elősegíti a megfelelő izomtónus fenntartását, hatására növelt pumpa-hatás, és fokozott erezettség alakul ki, sőt elősegíti az erekciót is (és tényleg). Az arginin egyfajta vérhígító, nitrogén-oxid szintézisben betöltött szerepe nyomán lehetővé teszi, hogy ereink tágak maradjanak. Jobb koncentrációs képességet, egészségesebb szívet, és jobb szexuális teljesítményt okozva.

De emellett a kreatin szintézis elő-anyaga, részt vesz az immunrendszer optimális működésében, serkenti a növekedési hormon szintézisét, mely fokozza a lipolízist, az izomnövekedést és regenerálódást. És ami oly sokszor elsikkad mégis talán a numero uno, hogy a szervezet egyik elsődleges méregtelenítő mechanizmusának, az un. urea ciklusnak közbenső eleme, mely a folyamat során a mérgező ammonia, a vese által üríthető ureává azaz hugysavvá alakul.

Bár a test természetes úton is képes arginint előállítani, fokozott fizikai vagy lelki megterhelés e mennyiség nyomott szintű, ami nem elégséges a kívánt hatások eléréséhez. Táplálékaink közül a húsban, halban, szárnyasokban, tejtermékekben, mogyoróban található meg számottevő,de nem minden esetben elegendő mennyiségben…

Az általános ajánlások szerint napi 3-6 g kiegészítő fogyasztásával aknázhatjuk ki a fent vázolt előnyöket. A növekedéshormon szintézis serkentése érdekében edzés előtt és lefekvés előtt 3 g lehet az optimális adag. De a kapcsolódó kutatások szerint napi 4-5 g fogyasztása minimum 2 hónapon át növeli a spermaszámot. Napi 6 g segíthet a magas vérnyomás kezelésében vérnyomás. Sőt 6-8 g egyszeri (aktus előtt 30-60 perccel történő) elfogyasztása növeli a szexuális teljesítőképességet, mely hatását a yohimbine szinergista módon fokozza.

Lizinnel és/vagy ornithinnel kombinálva a növekedési hormon termelés serkentő hatás erőteljesebb. Glicinnel kombinálva növeli kreatin-foszfát szintézisét, s így az izmok kreatin-foszfát-raktárait. B-vitaminokkal és EPA-val illetve DHA-val, azaz omega-3 zsírsavakkal együtt szedve támogatja az immunrendszert. Sőt tiaminnal, koffeinnel és citromsavval kombinálva hatására a fokozzott lipolizis jön létre, így az elhízás kezelésében is hathatós fegyver lehet.

Én edzés előtt, után és lefekvés előtt fogyasztok 3-3 grammot…meglepő, de működik, nem is kicsit. Fokozott erezettség, hihetetlen jó pumpa-hatás még a verseny szezon után is (pedig aki csinálta tudja, hogy ilyenkor ez a dolog több sebből vérzik J)…és az egyéb jótékony hatások erősen pozitív meglepetést okoztak…pedig aki csinálta tudja… szóval ha teheted tégy egy próbát! Mert…



…az élet túl rövid ahhoz, hogy…



…kicsi maradj!



…és még rövidebb lesz, ha kövér maradsz!

DOPPINGMENTES TERMÉKEK

Tájékoztatjuk Önt, hogy Peak Performance-nál garanciát vállalunk a kiegészítőink doppingmentességéről – melyet, minden egyes gyárunkról elmondhatunk – ENNEK LEHETŐSÉGE KI VAN ZÁRVA. A sportolók azt a terméket kapják, amelynek összetételét annak címkéjén olvashatják. Hogy ez miért fontos?

2007. december 03., hétfő 22:16

Ecdysteron, mint hatékony szteroid helyettesítő

Írta:
ERŐSEBB MINT A PROHORMONOK!
NÖVÉNYI KIVONATOKBÓL ÁLL, NINCS MELLÉKHATÁSA!
HATÁSOSSÁGA EGYENÉRTÉKÛ A DOPPINGSZEREK HASZNÁLATÁVAL!


Az ecdysteron egy növényi szteroid. Az ecdysteroidok a rovar és növényvilágból származnak, és valójában már évek óta alkalmazzák a sportolók teljesítményének fokozására.
Az ecdysteront, pontosabban a beta-ecdysteront a Szovjetunió elit atlétái és elit katonái számára szintetizálták elsőként (Nyugaton is alkalmazták, "Mesobolin" néven).

Nem győzőm elégszer hangsúlyozni ,hogy ez egy alternatíva nem egy merev étrend-szabály melyet mindenkinek vakon kell követnie ,a már korábban felsorolt tényezők és feltételek keretei között ajánlott. A nem versenyezni vágyók pedig nagyon gondolják át belevágnak -e ,ugyanis nem egy mennyei érzés ,no meg hosszútávon lehetetlen véghezvinni és a hirtelen változás a szokványos köznapi étkezés irányába ,kíméletlen retorziókkal járhat(hirtelen súlygyarapodás,ödémás küllem,anyagcsere zavarok-székrekedés ,szorulás- nehéz légzés ,rossz közérzet...stb).
2007. november 26., hétfő 19:42

Alapinformációk Peak Performance-tól!

Írta:

Melyik gyártót válasszam, és mit szedjek? - Alapinformációk Peak Performance-tól!


Továbbra is rengeteg kérdést kapunk a táplálék kiegészítőkkel kapcsolatban, melyekből jól látszik, hogy még mindig teljes a káosz a fejekben arról, hogy az igen behatárolt anyagi lehetőségekkel rendelkező vásárlóink milyen termékeket vásároljanak. Különböző weboldalakon, és magazinokban próbálunk a lehető legteljesebb tájékoztatást nyújtani, azonban, a rengeteg gyártó közül igen nehezen választanak a vásárlók, és akkor is szükségtelen terméket vásárolnak, miközben az alapvető táplálkozásuk sincs rendben. Ezért úgy gondoltuk, hogy ebben a cikkünkben, a leggyakrabban felvetülő kérdésekből szemezgetünk a helyszűke miatt a teljesség igénye nélkül.

Táplálékkiegészítők Boltja – Érd

- Hogy tudd mit és miért veszel… amilyennek lennie kellene…



Átfogó protein és aminosav fogyasztási ajánlat a 2007-ig megjelent kutatási információk alapján a Peak Performance Products S.A.-tól!
Az Anabolic Protein (szója-whey-protein) sokkal jobb az izomzatépítéshez, mint a tiszta whey protein.
2007. november 27., kedd 22:00

Fogyi-étrendi alapok

Írta:

Zsírpárnák leépítését célzó diétás alapok


A fogyást kalória deficittel tudjuk elérni, ami egyszerűen annyit jelent, hogy a felhasznált energia nagyobb, mint a szervezetbe bejutatott energia mennyisége. Ez tény! Mondhat akárki akármit, lehet az étrendünk bármilyen speciálisan összeállított, ez az egyenlet akkor is fennáll! E nélkül nincs fogyás.
A kalória deficit elérését alapvetően két, vagy inkább kettő plusz egy úton támogathatjuk meg:
Izmokat akarsz? Még nagyobb izmokat? Szakács Sándor (video) elárulja titkát!

Maximális izomzatnövekedés az új aminosav TOTAL SOLUTION technológiával!

A 2007 őszi versenyszezonra három új Peak Performance termékkel volt módomban felkészülni, melyek még a magyar piacon csak novemberben lesznek elérhetőek! Ha hihetetlen mértékű izomnövekedést szeretne, akkor el kell olvasnia ezt a cikket! Ha nem érti, vagy túl sok az információ, olvasson tovább a http://www.peak.ag weboldalon, én tömören felvázolom miért ezek az ALAP kiegészítőim!